Elektromos autóbuszt tesztelnek Budapesten
A napokban megkezdi a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. egy teljesen elektromos hajtású autóbusz többhetes magyarországi tesztelését.
A napokban megkezdi a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. egy teljesen elektromos hajtású autóbusz többhetes magyarországi tesztelését.
A belváros több helyszínén is filmeket forgatnak a hétvégén, ezért július 7-én, szombaton és július 8-án, vasárnap több helyen is kell majd kisebb-nagyobb forgalomkorlátozásokra számítani.
Az új menetrend szerint közlekedő hajójáratok július 1-től közlekednek a Haller utcától az újpesti Árpád útig, illetve a Kopaszi-gáttól a Római-partig. Négyszáz forintért kutyát és kerékpárt is vihetünk magunkkal.
A nyári tanítási szünet alatt megváltozott menetrend szerint közlekednek a tömegközlekedési járművek. 2012. június 18-án, hétfőn üzemkezdettől augusztus 31-én, pénteken üzemzárásig a tömegközlekedési eszközök az iskolaszünetben érvényes menetrendjük szerint közlekednek.
Jelentősen módosult a főváros éjszakai busz-hálózata. Március 4-től három új járat is indul, a 918-as jelzésű busz, Óbuda, Bogdáni úttól a Hungária körút és a Petőfi híd, majd a Móricz Zsigmond körtér és a Bartók Béla út érintésével jut el a Kelenföldi pályaudvarhoz.
A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázat keretében négy európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését fejezte be 2011 decemberében. A fejlesztés során Budapest három kerületében összesen négy új kerékpárút szakaszt építettünk ki: a XVII. kerületi Pesti úton, a XXI. kerületben az Ady Endre úton, valamint a XI. kerületi Bogdánfy utcában.
Hibrid meghajtású buszt tesztel egy héten keresztül a BKV a 8-as vonalon. A gyártó szerint egy ilyen jármű használata 35 százalékkal csökkentheti az üzemeltetési költséget.
Folytatódik az idei villamospálya-felújítási program, amelynek részeként csütörtöktől a Szent Gellért rakparti vágányok Döbrentei tér (Erzsébet híd) és Szent Gellért tér (Szabadság híd) közötti szakaszának felújítása kezdődik meg. Az érintett szakaszon fontos budai vonalak, a 18-as, 19-es és 41-es villamosok közlekednek, a pálya állapota mára kritikussá vált. A javítási munkák elvégzésével a sebességkorlátozások megszűnnek.
Július 14. és 16., illetve július 20. és 22. között aszfaltozási munkákat végeznek a területen, emiatt több alkalommal időszakosan forgalomkorlátozásra, félpályás útlezárásra lehet számítani.
Sötétedés után kivilágítatlanul biciklizni életveszélyes! A Magyar Kerékpárosklub Dél-budai Területi Szervezete éppen ezért egy figyelemfelhívó akciót szervezett a Gellért térre. A szabálysértők szokatlan büntetést kaptak.
Az ünnepek alatt a közlekedési szokásokhoz igazodva változik a BKV járatainak menetrendje. A két ünnep között, december 27-31-éig az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrendek lesznek érvényben, így valamennyi, az iskolaszünet idején közlekedő járat üzemelni fog. Néhány vonalon a szokásosnál ritkább közlekedésre kell számítani. Részletek ITT!
Jövő héttől korszerű ajtózáródási rendszer és áthaladásos üzem
A Combino villamosokon korábban sikeresen bevezetett ajtózáródási rendszert november 15-től újabb járatainkra terjesztjük ki, ahol műszakilag lehetséges.
2010. október 31-én, vasárnap hajnali három órakor a téli időszámításra való áttérés miatt hajnali két órára kell visszaállítani az időmérőket. A BKV Zrt. éjszakai járatainak forgalmi rendjében ezért erre az éjszakára a következő változások lépnek életbe: