Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Családbarát közlekedés

Filmforgatások miatt forgalomkorlátozások

A belváros több helyszínén is filmeket forgatnak a hétvégén, ezért július 7-én, szombaton és július 8-án, vasárnap több helyen is kell majd kisebb-nagyobb forgalomkorlátozásokra számítani.

Forgalomkorlátozások a budai alsó rakparton

Július 7-én, szombattól várhatóan július 30-án, hétfőig gázvezeték építése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani az I. kerületben a Sztehlo Gábor és a Friedrich Born rakpartokon (budai alsó rakpart) a Halász utca és a Döbrentei tér között.

Júliustól hajóval járhatunk munkába

Az új menetrend szerint közlekedő hajójáratok július 1-től közlekednek a Haller utcától az újpesti Árpád útig, illetve a Kopaszi-gáttól a Római-partig. Négyszáz forintért kutyát és kerékpárt is vihetünk magunkkal.

Nyári menetrend a budapesti tömegközlekedésben

A nyári tanítási szünet alatt megváltozott menetrend szerint közlekednek a tömegközlekedési járművek. 2012. június 18-án, hétfőn üzemkezdettől augusztus 31-én, pénteken üzemzárásig a tömegközlekedési eszközök az iskolaszünetben érvényes menetrendjük szerint közlekednek.

Új éjszakai járat a kerületben

Jelentősen módosult a főváros éjszakai busz-hálózata. Március 4-től három új járat is indul, a 918-as jelzésű busz, Óbuda, Bogdáni úttól a Hungária körút és a Petőfi híd, majd a Móricz Zsigmond körtér és a Bartók Béla út érintésével jut el a Kelenföldi pályaudvarhoz. 

Kerékpárút-fejlesztés a Bogdánfy utcában

A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázat keretében négy európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését fejezte be 2011 decemberében. A fejlesztés során Budapest három kerületében összesen négy új kerékpárút szakaszt építettünk ki: a XVII. kerületi Pesti úton, a XXI. kerületben az Ady Endre úton, valamint a XI. kerületi Bogdánfy utcában.

Hibrid Volvo buszt tesztel a kerületben BKV

Hibrid meghajtású buszt tesztel egy héten keresztül a BKV a 8-as vonalon. A gyártó szerint egy ilyen jármű használata 35 százalékkal csökkentheti az üzemeltetési költséget.

Folytatódik a villamospálya-felújítás: forgalomváltozás a Szent Gellért rakparton

Folytatódik az idei villamospálya-felújítási program, amelynek részeként csütörtöktől a Szent Gellért rakparti vágányok Döbrentei tér (Erzsébet híd) és Szent Gellért tér (Szabadság híd) közötti szakaszának felújítása kezdődik meg. Az érintett szakaszon fontos budai vonalak, a 18-as, 19-es és 41-es villamosok közlekednek, a pálya állapota mára kritikussá vált. A javítási munkák elvégzésével a sebességkorlátozások megszűnnek.

Önálló buszsáv épül a Régi Budaörsi úton

Július 14. és 16., illetve július 20. és 22. között aszfaltozási munkákat végeznek a területen, emiatt több alkalommal időszakosan forgalomkorlátozásra, félpályás útlezárásra lehet számítani.

Világítás nélkül az életeddel játszol!

Sötétedés után kivilágítatlanul biciklizni életveszélyes! A Magyar Kerékpárosklub Dél-budai Területi Szervezete éppen ezért egy figyelemfelhívó akciót szervezett a Gellért térre. A szabálysértők szokatlan büntetést kaptak.

Ünnepi menetrend a tömegközlekedésben

Az ünnepek alatt a közlekedési szokásokhoz igazodva változik a BKV járatainak menetrendje. A két ünnep között, december 27-31-éig az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrendek lesznek érvényben, így valamennyi, az iskolaszünet idején közlekedő járat üzemelni fog. Néhány vonalon a szokásosnál ritkább közlekedésre kell számítani. Részletek ITT!

Változó fel- és leszállási rend több vonalon

Jövő héttől korszerű ajtózáródási rendszer és áthaladásos üzem
A Combino villamosokon korábban sikeresen bevezetett ajtózáródási rendszert november 15-től újabb járatainkra terjesztjük ki, ahol műszakilag lehetséges. 

Oldalak