Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

Családbarát közlekedés

Nem lesz autóforgalom a Körtéren  

A metróépítés után sem lesz lehetséges a Fehérvári út felől a személygépjármű forgalom körtéren való áthaladása. Az útpálya helyén kerékpáros- és gyalogosbarát felületet alakítanak ki, amelyre csak a közösségi közlekedés autóbuszai és a helyi üzletek kiszolgálásához szükséges járművek hajthatnak be.

Fotósmenet a Ganz csuklós járművekkel  

Az idén 125 éves budapesti HÉV- és villamosközlekedés tiszteletére október 6-án, szombaton a 2-es és a 24-es villamosok vonaláról ismert KCSV 7-es típusú szerelvényekkel olyan helyekre is eljuthatnak az érdeklődők, ahol ilyen jármű még nem közlekedett.

Forgalmi változások a Futófesztivál ideje alatt

Az október 7-én megrendezésre kerülő 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál miatt (mely kilenc budapesti kerületen halad át: I., II., III., V., VI., IX., XI., XIII., XIV.) több helyen lesznek forgalmi rend változások.

Menetrendváltozások a tömegközlekedésben október 1-jétől  

Az utasforgalmi adatok elemzése nyomán a BKK október 1-től számos vonalon a budapesti utazók igényeihez jobban igazodó menetrendeket vezet be. A változások egy menetrendi csomag első lépései, így további vonalakon várhatóak a közeljövőben fejlesztő és átcsoportosító jellegű menetrendi változások.

Lezárják a Herend utcai aluljárót

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló Kelenföld-Tárnok vasútvonal felújítása kapcsán lezárják a Herend utcai aluljárót október 2-án.

Sűrűbben járnak a 173E jelzésű autóbuszok  

173E jelzésű autóbusz

A Budapesti Közlekedési Központ mostantól tanítási napokon sűrűbben közlekedteti az Újpalotai lakóteleptől a Kelenföldi pályaudvarig közlekedő 173E autóbuszt, mely a 7-es buszcsalád legforgalmasabb tagja.

Villamospótlás pályakarbantartás miatt  

Szeptemberben három éjszakán végeznek a szakemberek pályakarbantartási munkákat a 6-os villamos vonalán. Ezeken az éjszakákon éjfél és hajnali 4 óra között a 6-os villamosok helyett 6V jelzéssel villamospótló autóbuszok közlekednek majd a vonal teljes hosszán.

Kezdődik a tanítás, változik a menetrend  

Szeptember 3-án, hétfőn kezdődik a tanítás az általános és középiskolákban. A nyári időszakhoz képest megváltozó utazási igényekhez igazodva változik a tömegközlekedési járatok közlekedési rendje is.

Módosított útvonalon közlekedik több BKV-busz  

Várhatóan 2012. augusztus 18-án, szombat reggel üzemkezdetig a XI. kerületi Neszmélyi úton bekövetkezett vízcsőtörés miatt mindkét irányban módosított útvonalon közlekednek a 150-es, 250-es valamint a 941-es autóbuszok.

Átadták az első Alstom szerelvényt  

Átadta a francia Alstom Transport az első Metropolis típusú szerelvényét Budapestnek kedden, a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomásán. A most átadott szerelvény szeptember elején áll forgalomba, addig további két Metropolis érkezik Budapestre.

Oldalak