Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Megajándékozták a hátrányos helyzetű gyerkeket

Nehéz sorsú gyerekeket és családokat ajándékozott meg a Gyermekekért XI. Alapítvány, amely szokásos karácsonyi adománygyűjtésének köszönhetően játékokkal, ruhával és számítástechnikai eszközökkel látta el a rászoruló kisgyermekes családokat.

Valóságos játszótér alakult ki a Humán Szolgáltató Központ egyik termében, a gyerekek plüss állatok közül válogathattak, mesét hallgathattak és együtt énekeltek. A központban összegyűlt vendégek mindegyike hátrányos helyzetű családban él, akik nemcsak a szegénységgel de komoly családi problémákkal is küzdenek. A HSZK Családsegítő szolgálatként és gyermekjóléti központként egyaránt fogadja ügyfeleit. A központ vezetője elmondta, a rendezvény célja, hogy ügyfeleiknek, a rászoruló gyerekeknek és szüleiknek egy kis örömet szerezzenek a vidám együttléttel. A közös karácsonyi ünnepség fő attrakciója a Gyermekekért XI. Alapítvány jótékonysági ajándékosztása volt, melynek során 50 gyermeket sikerült megajándékozni. - Az idei gyűjtés fantasztikusan sikeres volt, hiszen rengeteg újbudai lakó akart segíteni a kerületi rászorultakon. Ezt segítette, hogy egy új, forgalmasabb helyen, az Allee mellett tudtunk gyűjteni - mesélte el tapasztatait Surányi Ilona, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Az idei akcióba az Ezüsfenyő Óvoda is beszállt, aki saját falai között rendezett gyűjtést, az ajándékokat pedig az alapítványnak ajánlotta.