Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 18. péntek, Lukács

Családbarát Újbuda

Családbarát kezdeményezések  

A Családbarát Újbuda Program 2013-ban indult uniós társfinanszírozású program (45 millió forint), amelynek keretében az önkormányzat a kerületben működő civil szervezetekkel és vállalkozásokkal együttműködve azonosított, illetve jelenleg is koordinál munka és magánélet összehangolását elősegítő intézkedéseket.

Első helyen a családok a kerületben  

A kerület több mint nyolcéves szakmai munkáját honorálta Családbarát Önkormányzat díjjal a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, amely a programok mellett a családokat segítő, a munka és a magánélet egyensúlyát megteremteni hivatott intézkedéseket is elismerte. Mindehhez szükség volt a civil szervezetek, kezdeményezések támogatására, valamint a szülők, a pedagógusok, a szakemberek véleményének figyelembevételére is.

Cél a sérült emberek hatékonyabb foglalkoztatása  
 

A fogyatékos emberek foglalkoztatására, az azzal összefüggő feladatokra hívta fel a figyelmet Molnár László alpolgármester egy üzleti találkozón, amelyen kerületi vállalatok és szervezetek vezetői vettek részt. Az esemény célja, hogy a fogyatékos munkavállalók integrációjának évében minél többen tegyenek valós lépést annak érdekében, hogy javuljon a sérült emberek foglalkoztatása.

Apátlan társadalom  
 

Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója tartott előadást a Családbarát Szülőklubban április 9-én.

Tari Annamária a Családbarát Szülő Klubban  

Generációk együtt a munkaerőpiacon – generációk és a világháló címmel tartott előadást a Családbarát Szülő Klubban Tari Annamária, klinikai szakpszichológus március 19-én.

Családbarát programok a kerületben  

A személyiségtípusokról tartott elő­­adást a Polgármesteri Hivatal tanácstermében Kádár Annamária pszichológus. A hallgatóságot Molnár László alpolgármester köszöntötte, és ismertette az önkormányzat családbarát programjait.

Világnyitók – Jobb velünk a világ!  

Nyolcadik éve rendezi meg Újbuda a Világnyitók – Jobb velünk a világ című rendezvényt a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából. A november 29-én tartott tíz állomásos, játékos, érzékenyítő tréningen idén is negyedikesek vettek részt a Barba Negra Music Klubban.

Családbarát szemlélet az Esélyek utcájában  
 

Nonprofit szervezetek, önkormányzati és HR-szakemberek találkoztak a Kerület Hete alkalmából megrendezett hagyományos Esélyek utcája konferencián. Az idei eseményt a Családok Éve inspirálta.

BABAKOCSIS SÉTANAP  
 

2018szeptember2215:00

Harmadik alkalommal indítjuk útjára Újbudán a Babakocsis sétanapot, melynek célja nem más, mint tesztelni a kerület közlekedési útvonalait a járda négykerekűivel.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Családbarát kezdeményezések  

A Családbarát Újbuda Program 2013-ban indult uniós társfinanszírozású program (45 millió forint), amelynek keretében az önkormányzat a kerületben működő civil szervezetekkel és vállalkozásokkal együttműködve azonosított, illetve jelenleg is koordinál munka és magánélet összehangolását elősegítő intézkedéseket.