Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Az Újbudai Kulturális Intézet programjai

2015június1010:15
»
2015július0318:00

Az Újbudai Kulturális Intézet programjai

ÚJBUDAI KULTURÁLIS INTÉZET



KULTI Szalon

Budapest 1111 Szent Gellért tér 1-3. bejárat a Budafoki útról, Telefon: 279-36-00

Június 5. péntek 18 óra Pedagógusnap alkalmából
ISKOLAPÉLDA 1979 – KINCSKERESŐ ISKOLA 1994

WINKLER MÁRTA gyönyörűséges tanári pályája

„Amikor tanítani kezdtem, az iskola fogalmához korántsem párosult plurális, alternatív jelző. Az egységesség volt a fő törekvés. A Házirend hosszú és szigorú rendelkezései felszólító módban szabályozták a felnőttek és a gyerekek életét az iskolában. Az iskola vezetői „egységes eljárási rendszert” dolgoztak ki, melyben meghatározták a tanító minden dolgát a tanítás és nevelés területén. Az igazgatók szigorúan ellenőrizték rendelkezéseik végrehajtását. Egyéni gondolatokkal bíró, a „gyerekit megőrizni” kívánó tanító nagyon kilógott a sorból.

Kerestem az elképzelésemnek megfelelő utat: először a szemléltetőeszközöket alakítottam át – minden gyerek kezébe adható munkaeszközökké. A leszögezett padok helyére asztalokat, székeket szereztem, a szülőkkel együtt rendbe hoztuk azokat, hogy a teret a gyerekek mozgása szerint rendezhessem be a foglalkozásainkon…

A „gyerekit” szeretnénk megőrizni mindenben, amiben csak lehet. A teremtő örömet kívánjuk felkelteni a gyerekekben, amely erőt ad a nehézségek feldolgozására, a saját tevékenység és a saját megfelelés fölött érzett örömre.”

Operatőr: Kurucz Sándor

Rendező: Péterffy András

Belépő: 800 Ft.

Nyugdíjas, diák: 400 Ft.



Csontváry Művészeti Udvarház

Budapest 1111 Bartók Béla út 32., Telefon: 787-00-39


Június 5. Péntek
19:00 óra – Csontváry Színház

„Szonáták moll-ban”

Pannon Palatinus Hangversenyek a Csontváry Művészeti Udvarházban

MŰSOR:

1. JOHANN SEBASTIAN BACH: c-moll szonáta hegedűre és csembalóra BWV 1017

2. ROBERT SCHUMANN: a-moll szonáta zongorára és hegedűre Op.105

3. FELIX MENDELSSOHN-BARTHOLDY: d-moll Trió zongorára, hegedűre és csellóra Op.49.

Közreműködnek:

SZACSKY RÓBERT: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen művésztanár szakon diplomázott zongoraművész.

BAJNER ZSUZSANNA: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett csellóművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művésze.

ÁCS GYÖRGY: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett hegedűművész, a Camerata Salzburg művésze.


Június 12. Péntek

19:00 óra – Csontváry Színház

„Dupla vagy semmi” – Juniális 2015

A Chameleon Jazz Band interaktív koncertje a Csontváry Művészeti Udvarházban

A koncert második részének dalait a közönség a koncert napján, a helyszínen állítja össze. A kiválogatott slágerek az est folyamán kétszer, két különböző verzióban hangzanak el.
Ha szereti a dallamos jazzt és az igényes, élő popzenét, ha kedveli az egyszeri és megismételhetetlen zenei élményeket, ha egész estés, különleges hangulatú kikapcsolódásra vágyik, akkor mi találkozni fogunk!
Állítsuk össze együtt a Chameleon Jazz Band júniusi estjének repertoárját!


Június 13. Szombat

19.00 óra – Színházterem

Liszt Ferenc: Magyar Rapszódiák - Oravecz György zongoraművész Liszt estje

Műsoron:

Liszt: II. Magyar Rapszódia

Liszt: VIII. Magyar Rapszódia

Liszt: IX. Magyar Rapszódia

Liszt: XIV. Magyar Rapszódia

Liszt: XV. Magyar Rapszódia

Liszt: XIX. Magyar Rapszódia

Oravecz György 1963-ban született Budapesten, 1981-től a Zeneakadémia hallgatója, Lantos István és Kocsis Zoltán tanítványa volt. Az 1985 óta eltelt években egyre inkább Liszt specialistaként vonult be a zenei köztudatba, melynek elismeréseként 1993-ban Rómában felkérték, hogy egy olasz történészek által felkutatott, eredetileg Liszt számára készített zongorát felújítása után ő mutasson be. 2001-ben elnyerte a Richard Wagner Társaság ösztöndíját, aminek első állomásaként meghívták a 25. évfordulóját ünneplő Társaság jubileumi koncertsorozatára. Elsőként játszotta lemezre Liszt Ferenc Haláltáncának szólóváltozatát, és a 2002-ben megjelenő Schubert-Liszt válogatás sem nélkülözi a kuriózumokat.

Kocsis Zoltán nyilatkozta róla: „Nagy reményekre jogosító, vérbeli pódiumművésszel van dolgunk személyében, aki több ízben tanúbizonyságot tett virtuóz technikai készségéről, stiláris biztonságáról, valamint - nem utolsósorban - zenei egyéniségének kétségbevonhatatlan eredetiségéről.”

Június 17. szerda 18 óra

Helyszín: B’ 32 Galéria és Trezor Galéria

Harmadév - Negyedév

A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatóinak kiállítása

Kiállítás megnyitó

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékén a hallgatók mestertanárok vezetésével a kortárs festészet aktuális kérdéseit próbálják meg feltérképezni. A legifjabb festőgeneráció tagjai válaszokat igyekeznek találni korunk égetően fontos problémáira. Saját életük megoldását keresik, és ezen keresztül próbálják meg kialakítani önálló festői világukat. A jelen kor festőnövendékeinek nincs könnyű dolguk, hiszen bár nagyon szép, de igen komoly feladat a vizuális kavalkád és képdömping időszakában a festészet tradíciókkal terhelt műfajában alkotni. A Festő Tanszék fiatal hallgatói szerencsére nagy alkotókedvről és leleményességről tesznek tanúbizonyságot választott mesterségük elsajátítása során. Ebbe a munkába próbál bepillantást nyújtani ez a kiállítás.

Megtekinthető: 2015. július 11-ig


Június 29-július 3. (9-17 óra között)

Kézműves – textilműves napközis tábor szeredi Ambrus Noémi művész pedagógussal

(7-10 éves gyermekeknek)

Csontváry Művészeti Udvarház

A tábor művészeti vezetője szeredi Ambrus Noémi művész-pedagógus, akinek áprilisban a MOM-ban volt a 65. kiállítása „Bársonyos faliképek” címmel. A táborozók délelőttönként különböző textil technikákkal ismerkedhetnek meg (papírmasé, batikolás, mintatervezés, labdavarrás) a művésznő vezetésével, délutánonként pedig izgalmas programokon vehetnek részt. Kis ízelítő a programokból: Margit-szigeti kisállatkert, Budai vár reneszánsz látványosságai, Gellérthegyi víztároló, Citadella, Kopaszi-gát játszótér, Feneketlen-tavi vízi madarak megfigyelése.

Táborvezetők: szeredi Ambrus Noémi művész-pedagógus

Sárvári Mónika műsorszervezési munkatárs – KULTI Újbudai Kulturális Intézet

A tábor díja: 25.500.- Ft (étkezéssel, belépővel)



Albertfalvi Közösségi Ház

Budapest 1116 Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-67-88

június 6. szombat 10:00 órától

Albertfalvi Mustra

Az egész napos szabadtéri rendezvényen a délelőtt a gyerekeké a helyi iskolák művészeti csoportjainak a bemutatóival, bábszínházzal és kézműves foglalkozásokkal tarkítva.

A délután pedig az árnyas lombok alatt a komolyabb művészeteké. A jazz zenétől kezdve az opera, a musical és a színház érintésével jutunk el a látványos táncbemutatókon át egészen a sámándobolásig.

Közben kirakodóvásár, mesterségbemutató, helytörténeti kiállítás és egyéb izgalmas programok is várják az érdeklődőket.

Este pedig, ahogy sötétedik, a fák ágai között lampionok világítanak. Itt az ideje az utcabálnak, ahol a környék apraja-nagyja együtt táncolhat egy tartalmas nap lezárásaként.

A rendezvény ingyenes!



Gazdagréti Közösségi Ház

Budapest 1118 Törökugrató utca 9. Telefon: 246-52-53


Június 12. péntek, 16 óra

Andersen-Svarc: A Hókirálynő c. mesejáték

A Gazdagréti Közösségi Ház 2014-ben alakult helyi színjátszó körének nyilvános bemutató előadása Szoboszlai Éva színművész vezetésével.

A színjátszó kör tagjai az éves tematika mellett folyamatosan készültek az év végi bemutató előadásra, melyre a szülők, rokonok, barátok mellett a gyermek színjátszás iránt érdeklődőket is szeretettel várjuk.

A belépés ingyenes.


Június 20. szombat, 10-22 óra

VARÁZSLATOS SZENT IVÁN NAP

A gazdagréti Frankhegy és Torbágy utcák által határolt liget ismét varázslatos élménytérré alakul át egy napra.

A liget, ahol minden megtörténhet. Szentiván éjjelén fények gyúlnak az éjszakában, lángra lobbannak a szívek, koboldok, tündérek, manók és boszorkányok járkálnak közöttünk.

Ünnepeljük együtt a nyári napfordulót Gazdagrét legnagyobb nyári családi rendezvényén!

Varázslatos színpadi produkciók, hagyományőrző népszokások felelevenítése, interaktív népi játszóház, bográcsétkek főzőversenye, Szentiván örömtüze, látványos tüzes produkciók, testfestés bemutató, kézműves sétány, kisvasút s számos vidám program várja a családokat reggeltől-estig.

A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Gazdagréti Közösségi Ház mindennapjait alakító tanfolyamok, klubok is bemutatkoznak a rendezvényen.

A rendezvény ingyenes!



FELHÍVÁS

„SZENTIVÁNÉJ TÜZÉN” bográcsos étkek versenye a Varázslatos Szent Iván napon

A tűzgyújtás időpontja: 2015. június 20. szombat, 10 óra

Részvételi tudnivalók:

A versenyre csapatok és egyéni nevezők jelentkezését egyaránt várjuk.

A bográcsétel készülhet bármilyen hús- és zöldségféléből.
A versenyre jelentkezők biztosítják: a bográcsot, az állványt, a receptet, a hozzávalókat, a sok drukkert és a jókedvet.

A KULTI Gazdagréti Közösségi Ház biztosítja: a tűzifát, a vizet és a helyszínt.

Jelentkezés:

Június 15-ig, a csapatkapitányok elérhetőségének, valamint a csapatok választott fantázianevének megadásával telefonon (T: +36-1-246-5253), emailben (gkh@ujbudakulti.hu), vagy személyesen a Gazdagréti Közösségi Házban.


Június 29. hétfő, 17-19 óra

Világjáró Klub

Téma: „Új-Zéland”. Előadó: dr. Pál Tamás.

Szívesen megosztaná utazási élményeit másokkal? Kicserélné tapasztalatait, esetleg csak szívesen részt venne hallgatóként, nézőként? Akkor mindenképpen itt a helye!

Az 50-60 perces vetített képes úti beszámolót kötetlen beszélgetés és ötletbörze követi. Minden alkalommal más-más helyszínről szóló úti beszámolóval jelentkezik a klub, személyes élményekkel fűszerezve, önkéntes előadások formájában.

A részvétel ingyenes, bárkit szívesen látunk, a programot a résztvevők maguk állítják össze, alakítják ki.



Kelenvölgyi Közösségi Ház

Budapest 1116, Kardhegy utca 2. telefon: 424-53-63


Június 5. 18 óra
Kelenvölgyi Festőiskola kiállítás megnyitó
A kiállítás megtekinthető június 25-ig munkanapokon 10-16 óráig a programok függvényében.

Június 12. 18 óra
Jazz est
A Bathó Lajos trió új felállásban! Akik hallották már az együttes koncertjeinek egyikét, azok ismerik Bathó Lajos virtuóz, improvizatív zongorajátékát, Csécsy Attila megbízható, precíz dobolását. A ritmusszekció másik hangszerét, a bőgőt viszont a formáció új tagja, egy ifjú hölgy, Kiss Diána szólaltatja meg. Ez igazi kuriózum, hiszen nemcsak hazánkban, de világviszonylatban is kevés lány választja hangszerének a bőgőt.

Június 19. 18 óra
Teadélután
Minden, amit Kelenvölgy múltjáról tudni lehet – Sturdik Miklós helytörténész előadása sok archív fotóval.


Június 22-26.
Kicsi a bors, DE!
Nyári tábor Gévai Csillával, 8-13 éves gyerekeknek

A „Kicsi a bors, DE!” elnevezésű táborban egy héten keresztül például arra keressük a választ az iskolás korú táborozókkal, hogy hogyan lehet megvédeni magunkat és barátainkat más társaink verbális agressziójától, úgy, hogy közben nem futamodunk meg a megalázó helyzetektől, hanem kiállunk magunkért. Ez egy fajta önsegítő tábor drámapedagógiai eszközökkel, igazi beszélgetésekkel és gyakorlati tanácsokkal. Gévai Csilla, a tábor vezetője hiszi, hogy kijátszhatók a fájdalmak, feloldhatók a félelmek, csak beszélnünk kell a problémákról, és meg kell mutatni gyermekeinknek, hogy kinek mi az erőssége egy közösségében, hogy a tábor végére mindenkiben kinyílhasson az önbizalom.

Helyszín: Kelenvölgyi Közösségi Ház
Időpont: 2015. június 22-26.
Részvételi díj:

19.000 Ft, testvérkedvezmény: 17.000 Ft (2015. május 31-ig)
22.000 Ft, testvérkedvezmény: 20.000 Ft (2015. június 01. és 19. között)

(Az ár a meleg ebédet tartalmazza.)

A regisztrációkat a kicsiaborstabor@gmail.com e-mail címre várjuk.

Információs vonal: 70 940 06 21



Karinthy Szalon

Budapest 1111, Karinthy Frigyes út 22. Telefon: 209-37-06


Nyári táborok a Karinthy Szalonban

Szeretettel várunk minden 7 és 102 éves kor közötti gyermeket Imre Mariann (képzőművész, rajztanár) és Torma Éva (képzőművész, művészetterapeuta) FELSZABDÍTÓ FESTÉS képzőművészeti táborába.

A tábor hétfőtől péntekig 9-16 óráig tart. Ebédet a Szatyor Bár és Galéria éttermében kapnak a gyerekek (tízórait hozzanak). Az alapanyagokat a galéria biztosítja.


A táborok időpontjai:

  1. június 22-26.
  2. június 29-július 3.
  3. július 13-július 17.
  4. július 27-július 31.

Létszám: maximum 10 fő

A tábor ára: 25.000 Ft/gyermek/turnus

Elérhetőség: 30-509-01-29, karinthy.szalon@gmail.com




ÚJBUDA ÖSSZMŰVÉSZETI SZENIOR KI MIT TUD FESZTIVÁL 2015.

Játék korhatárok nélkül"


Fővédnök: Dr. Hoffmann Tamás Polgármester

Védnök: Dr. Molnár László Alpolgármester


A jelentkezés feltételei:

  • Betöltött 50 éves életkor.
  • Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 1.
  • Kreatív pályaművek leadási határideje: 2015. szeptember 18. péntek, KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ, 1112 Budapest, Cirmos utca Telefon: 310-0644
  • Az Ki Mit Tud fesztivál nyitott, lakóhelyhez nem kötött.
  • A jelentkezési lapokat kategóriánként kell egy-egy példányban kitölteni.
  • Jelentkezési díj: 500,- Ft/fő/kategória, mely a jelentkezés alkalmával kerül befizetésre.
  • Jelentkezni az alábbiakban felsorolt kategóriában lehet.

Előadóművészeti kategóriák:

  • Vers- és prózamondó
  • Humor, paródia
  • Opera
  • Operett, musical
  • Kórus
  • Népdal
  • Műdal
  • Szalontánc
  • Néptánc
  • Könnyűzene
  • Hangszeres zene
  • Artista, bűvész
  • Egyéb

Kreatív művészeti kategóriák:

  • Vers
  • Széppróza
  • Videó- filmművészet
  • Fotóművészet
  • Szobrászművészet
  • Festőművészet
  • Grafika
  • Kerámia
  • Tűzzománc
  • Gyöngy, ékszer, hímzés, textilművészet
  • Népművészet

A kreatív művészek és az előadóművészek egyaránt 2 művel képviseltethetik magukat, melyek közül az egyik mű szabadon választott, a másik mű tematikusan kötődik a „Játék korhatárok nélkül" szlogenhez.

Bővebb információ, részletes kiírás és jelentkezés lap letölthető honlapunkról: ujbudakulti.hu



KULTI – Csontváry Művészeti Udvarház

1111 Bp. Bartók Béla út 32. Telefon: 06-1-787-00-39


Ringató

szerdánként: 10.00-10.30

„Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel... még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése.”

Szakmai körökben jól ismert a fent idézett néhány sor, amelyet Kodály Zoltán mondott el 1948-ban, Párizsban, egy művészeti nevelésről szóló gyermeknapi konferencián.
Természetesen Kodály akkor még nem a modern kutatásokra gondolt, az anya-magzat kapcsolatanalízisre, hanem arra, minden édesanyának hinnie kell abban, hogy a gyermeke egészséges fejlődése szempontjából fontos már az újszülött számára is énekelni, mondókázni, fontos az édesanya zenei műveltsége.

A foglalkozásokat vezeti: Gáll Viktória Emese

Részvételi díj: 1000 Ft