Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. péntek, Miklós

A Szülők Háza Családi Konzultációs Központ és Játszóház programjai

A Szülők Háza egy olyan kulturális és mentálhigiénés program, melynek célja segítséget nyújtani a családdá válás nehézségeinek leküzdésében, a szülővé válás folyamatában.

Szülők Háza Családi Konzultációs Központ és Játszóház


A Szülők Háza egy olyan kulturális és mentálhigiénés program, melynek célja
segítséget nyújtani a családdá válás nehézségeinek leküzdésében, a szülővé válás folyamatában.



Április - állandó heti programjaink


Minimuzsika

Érzelmi fejlesztő zenés játék, sok mozgással. A foglalkozások gerincét az életkor sajátosságaira épülő dramatikus játékok képezik. A fantáziajáték során mondókákat, klasszikus gyermekverseket mondunk, amelyeket ritmikus mozgás is kísér. A ritmusos verseket igényes zenével ötvözzük, zenét hallgatunk, mozgunk, éneklünk. Jó hatással van a gyerekek kifejező- és beszédkészségének, zenei és ritmusérzékének megalapozására. A hangsúly nemcsak az önkifejező és zenei készségek alapozásán, előhívásán van. Fő célunk az, hogy az együtt-éneklés, -mozgás, közös játék egymással megosztott örömét éljék át a gyerekek és a szülők. A zenei élmények feldolgozása és mozgássá, önkifejezéssé alakítása drámapedagógiai módszerekkel történik, gyakorlott drámapedagógus segítségével. A játékokat otthon a szülők is játszhatják gyermekeikkel együtt.

A foglalkozásokat 6 hónapostól 2,5 éves korig ajánljuk.

Hétfőnként: 10.30. Időpontok: április 13.; 20.; 27.


Minibalett

A Minibalett foglalkozás egész kiskortól ajánlott, tökéletes izomformáló, tartásjavító, korrigálja a gerincferdülést, nem utolsó sorban energia levezető és személyiségfejlesztő mozgásforma.

Minden héten pénteken 15.30-tól. Időpontok: április 03.; 10.; 17.; 24.


Minimusical

Szeretnéd megismertetni gyermekedet a musicaldallamok világával? Szeretnéd hallani kedvenc musicaled meséjét? Szívesen bújnál jelmezekbe, játszanál szerepjátékot és tanulnál néhány egyszerű koreográfiát, amit otthon gyermekeddel együtt is előadhatsz? Programunk 2,5–3 éves kortól ajánlott, melyet a gyermekek édesanyjukkal, édesapjukkal vagy felnőtt kíséretével látogathatnak.

6 éves kortól a gyerekek egyedül is részt vehetnek a játékos foglalkozáson.

Minden héten pénteken 16.30-tól. Időpontok: április 03.; 10.; 17.; 24.



Állandó havi programjaink


Papírszínház

Kéthetente mesedélutánt tartunk a Szülők Házában Papírszínház segítségével. A mese papírszínházas bemutatója után a történetet drámajáték keretein belül a foglalkozásvezető segítségével közösen dolgozzuk fel. Foglalkozásvezető: Lőrincz Andrea (színésznő)

Időtartam: 45–-60 perc.

Időpontok: április 07.;21.


Április 8. szerda 16.00 –Musicaljátszóház
Mi már tudunk énekelve beszélni…

Mi már táncolni is tudunk, amikor énekelve beszélünk…

Mi már úgy beszélünk énekelve, hogy táncolunk, miközben megismerjük a mesét…

Amikor már ismerjük a mesét, elkezdünk játszani…

Észre sem vesszük, hogy közben musicalt játszunk…

..és lassan elkészül a mi kis előadásunk…

Szeretnétek csatlakozni? Kipróbálnátok, hogyan gyárthatunk kellékeket, kiegészítőket? A Musicaljátszóházban ezt megteheted.


Április 10. péntek 17.30 – Bodza Szörp Színház

Tavaszköszöntő bábelőadás „Miért a kutya az ember legjobb barátja?” című darabbal. Előadás után kézműveskedéssel készülünk. Öltöztethető kutyát fabrikálunk színes és mintás kartonból, filccel, vattával, gyönggyel díszítjük.


Április 14. kedd 17.30 – Varázsjátszóház

Varázsjátszóházat tartunk a Szülők Házában, ahol a nagy bűvész inasaivá válhattok egy délutánra! A műsor végén kipróbálhatjátok a varázspálcáját, amivel bármire képesek lehettek, sőt még egy lufi állatkával is meglep a bűvész mindenkit! Természetesen kézműveskedünk is: saját varázspálcát készíthettek magatoknak!


Április 22. szerda 16.00 – Pénzügyi játszó

Április 22-én 16.00 órától Himer Csilla pénzügyi játszóházat tart a Szülők Házában a nagyovis-kisiskolás gyerekeknek, ahol az ének, a vers, a mese segítségével, szórakoztató módon, élmények révén fejleszti a gyerekek azon készségeit, képességeit, amelyek a pénzügyi intelligencia élesítéséhez is szükségesek.


Április 24. péntek 10.00 – Babaszínház

Előadások egészen kicsiknek és kicsit nagyobbaknak szólnak. Nagyival, papival és még a dadus néni is jöhet! Darabjainkat a Kezeslábas társulat játssza, minden hónap harmadik péntekén délelőtt, 10.00 órától.


Április 28. kedd 10.00 – Kati-Patika

A Kati-Patika gyógynövényes foglalkozás azoknak a szülőknek nyújt érdekes órákat, akiket érdekelnek a körülöttünk lévő gyógynövények, teák, főzetek, s minden olyan titok, érdekesség, amelyet saját konyhánkban mi is elkészíthetünk. A Kati-Patika egy olyan műhely, ahol az anyukák újra megtapasztalhatják a közös gondoskodás erejét, ahol újra megtanulhatják a régmúlt idők gyógyító praktikáit, s ahol ők is gyógyító anyákká válhatnak.


Április 29. szerda 17.30 – Operajátszóház

Az Operajátszóház a Szülők Háza kulturális programsorozata. Az interaktív zenei kalandtúrán Keszei Bori, a Magyar Állami Operaház énekese, 3 gyerekes anyuka és Pál Anikó zongorista kalauzolja végig a zenére rezgő, apró jelentkezőket.

Opera és népdal kakaóba mártva, Kodály és Mozart játékra hangolva. Operajátszóház kicsiknek, kicsit nagyobbaknak és szülőknek 40 percben.



Jeles napok a Szülők Házában


Április 7. kedd 17.30 – Húsvéti tematikus nap

Kézműves délutánt tartunk a Szülők Házában, ahol szebbnél-szebb tojásokat festhettek.


Április 14. kedd 17.30 – Költészet Napja tematikus nap

Nagyszerű költőnk, József Attila születésnapjára emlékezünk a költészet napján. Gyertek el hozzánk április 14-én, kedden 17.30-tól, és vegyetek részt egy izgalmas mesedélutánon, ahol kedvenc meséinkből készítünk rajzot.


Április 22. szerda 17.30 – Föld Napja tematikus nap

Állandó megújulásra képes, csodálatos növény-és állatvilágot ad nekünk és már több millió éve a miénk… Gyertek el hozzánk április 22-én, szerdán 17.30-tól kézműves délutánunkra, ahol papírvirágot készítünk.


Április 29. szerda 17.30 – Anyák napi tematikus nap

„Kinyílott a bazsarózsa, kék nefelejcs, tulipán, neked adom anyák napján, édes-kedves anyukám…” Egész héten a drága anyukákat és nagyikat ünnepeljük… Gyertek el hozzánk április 30-án, szerdán 17.00 órától, és kézműveskedjetek velünk; szuper kreatív ajándékokat készítünk anyukáitoknak!



Május
- állandó heti programjaink


Minimuzsika

Érzelmi fejlesztő zenés játék, sok mozgással. A foglalkozások gerincét az életkor sajátosságaira épülő dramatikus játékok képezik. A fantáziajáték során mondókákat, klasszikus gyermekverseket mondunk, amelyeket ritmikus mozgás is kísér. A ritmusos verseket igényes zenével ötvözzük, zenét hallgatunk, mozgunk, éneklünk. Jó hatással van a gyerekek kifejező- és beszédkészségének, zenei és ritmusérzékének megalapozására.

A hangsúly nemcsak az önkifejező és zenei készségek alapozásán, előhívásán van. Fő célunk az, hogy az együtt-éneklés, -mozgás, közös játék egymással megosztott örömét éljék át a gyerekek és a szülők. A zenei élmények feldolgozása és mozgássá, önkifejezéssé alakítása drámapedagógiai módszerekkel történik, gyakorlott drámapedagógus segítségével. A játékokat otthon a szülők is játszhatják gyermekeikkel együtt. A foglalkozásokat 6 hónapostól 2,5 éves korig ajánljuk.

Hétfőnként: 10.30. Időpontok: május 04.; 11.; 18.


Minimusical

Szeretnéd megismertetni gyermekedet a musicaldallamok világával? Szeretnéd hallani kedvenc musical-ed meséjét? Szívesen bújnál jelmezekbe, játszanál szerepjátékot és tanulnál néhány egyszerű koreográfiát, amit otthon gyermekeddel együtt is előadhatsz? Programunk 2,5-3 éves kortól ajánlott, melyet a gyermekek édesanyjukkal, édesapjukkal vagy felnőtt kíséretével látogathatnak. 6 éves kortól a gyerekek egyedül is részt vehetnek a játékos foglalkozáson.

Minden pénteken 16.30. Időpont: május 08.; 15.; 22.; 29.


Minibalett

Minibalett egész kiskortól ajánlott, tökéletes izomformáló, tartásjavító, korrigálja a gerincferdülést, nem utolsó sorban energia levezető és személyiségfejlesztő mozgásforma.

Minden héten pénteken 15.30-tól. Időpontok: május 08.; 15.; 22.; 29.



Jeles napok a Szülők Házában


Május 5. kedd 17.00 – Méhek Napja

„Méhes odú, lik-luk lak.

Rajta van egy csip-csup csap.

Ha megnyitod azt a csapot,

csodafinom mézet kapok…”

Egy olyan apró kis állatot ünneplünk május 5-én, kedden 17.00-tól, amit zümmögő hangjáról, csíkjairól, csípéséről, de leginkább finom és egészséges mézéről ismerünk.

Számítunk a TE kreatív kezeidre is a kézműveskedés során!


Május 13. szerda 17:00 – Család Napja

Gyertek el hozzánk május 13-án, szerdán délután 17.00-tól és készítsetek velünk családi kézlenyomat tablóképet, amit otthon kitehettek a falra és gyönyörködhettek benne.

Hozhattok textil alapanyagot is, ha táskára, lepedőre, asztalterítőre kreatívkodnátok inkább.


Május 20. szerda – Kihívás Napja

A sport jegyében készülnek alkotások nálunk május 20-án, szerdán délután egész nap a Ti segítségetekkel! Mutassátok be nekünk a kedvenc mozgásformátokat, és az általatok választott kézműves technikával feldolgozzuk a hozzá fűződő legkedvesebb emléketeket!


Május 27. szerda – Gyereknap

Fergeteges gyerek napi akcióval várunk Benneteket május 27-én, szerdán: a második órától a játszóház csak fele annyiba kerül. Emellett kézműveskedhettek egész délelőtt, délután pedig csillámtetkót és arcfestést kaptok tőlünk ajándékba!

Részletek és további információk a www.szulokhaza.hu/ujbuda oldalon és a (+36 1) 246-0880-as telefonszámon.