Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Autóbuszos pótlás számos októberi napon az M2-es metró vonalán

Az M2-es metró felújításának utolsó fázisaként a több mint 40 éve üzemelő biztosítóberendezéseket cseréljük ki a vonalon. Az új, számítógépes vezérlésű, modern berendezésekre való átállás feltétele az Alstom-vonatok teljes körű forgalomba állása volt. A szakemberek a rendszer elemeit együttesen tesztelik októberben több hétvégén és hétköznapon este az M2-es metró teljes vonalán. A próba ideje alatt az M2-es metró szerelvényei utasokat nem szállíthatnak, ezért helyettük metrópótló autóbuszok közlekednek a Déli pályaudvar M és az Örs vezér tere M+H között.

Az M2-es metró vonalán a biztosítóberendezés próbája miatt · 2013. október 12-én (szombaton) és 13-án (vasárnap) egész nap, · 2013. október 17-én (csütörtökön) és 18-án (pénteken) 20:00 órától, · 2013. október 19-én (szombaton) és 20-án (vasárnap) egész nap, · 2013. október 21-én (hétfőn), 22-én (kedden), 24-én (csütörtökön) és 25-én (pénteken) 20:00 órától, · 2013. október 26-án (szombaton) és 27-én (vasárnap) egész nap nem közlekedik az M2-es metró. M2-es és M2E metrópótló buszok útvonala Az említett napokon az M2-es metró szerelvényei helyett autóbuszok szállítják az utasokat a vonal teljes hosszán. A végállomások közti gyors eljutást, egyúttal minden állomás érintését két buszjárattal biztosítjuk. Az M2E metrópótló buszok Az M2E buszok gyors kapcsolatot biztosítanak a Déli pályaudvar és a Széll Kálmán tér, valamint a pesti oldal között. A járat az alábbi megállóhelyeket érinti a Széll Kálmán tér M felé: · Örs vezér tere M+H, végállomás (felszállóhely): a 277-es autóbusz végállomása; · Pillangó utca M: a metrópótló autóbuszok megállóhelye a Kerepesi úton; · Puskás Ferenc Stadion M (Hungária körút): a 75-ös és a 80-as trolibusz, a 95-ös és a 130-as autóbusz megállóhelye; · Keleti pályaudvar M: a 80-as trolibusz végállomása mögötti megállóhely a Keleti pályaudvar mellett; · Blaha Lujza tér M: 5-ös, 7-es, 7A, 7E, 107E és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Astoria M: 5-ös, 7-es, 7A, 8-as, 112-es és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Ferenciek tere M: 5-ös, 8-as, 112-es és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Déli pályaudvar M: a 18-as villamos megállóhelye; · Széll Kálmán tér M, végállomás (leszállóhely): 149-es autóbuszok felszállóhelye. Az Örs vezér tere M+H felé az alábbi megállóhelyeket érinti: · Széll Kálmán tér M, végállomás (felszállóhely): 149-es autóbuszok felszállóhelye; · Déli pályaudvar M: a metrópótló autóbuszok megállóhelye a Krisztina körúton, a pályaudvar előtt; · Ferenciek tere M: 5-ös, 7-es, 7A, 7E, 8-as, 107E, 112-es és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Astoria M: 5-ös, 7-es, 7A, 8-as, 112-es és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Blaha Lujza tér M: 5-ös, 7-es, 7A, 7E, 107E és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Keleti pályaudvar M: a 178-as autóbusz korábbi megállóhelye a Kerepesi úton, a Festetics György utca torkolata után; · Puskás Ferenc Stadion M (Hungária körút): a 80-as trolibusz, a 95-ös és a 130-as autóbusz megállóhelye; · Pillangó utca M: 100-as autóbusz megállóhelye; · Örs vezér tere M+H, végállomás (leszállóhely): 67-es autóbusz megállóhelye és a 32-es, 276E autóbuszok leszállóhelye. Az M2-es metrópótló buszok A lassabb, és a Déli pályaudvar kivételével minden metróállomást érintő, M2-es jelzésű autóbuszok az Örs vezér tere - Pillangó utca - Puskás Ferenc Stadion - Keleti pályaudvar - Blaha Lujza tér - Astoria - Deák Ferenc tér - Kossuth Lajos tér - Margit híd, budai hídfő - Batthyány tér - Széll Kálmán tér útvonalon közlekednek. Az M2-es járat az alábbi megállóhelyeket érinti a Széll Kálmán tér M felé: · Örs vezér tere M+H, végállomás (felszállóhely): 168E autóbusz végállomása; · Pillangó utca M: a metrópótló autóbuszok megállóhelye a Kerepesi úton; · Puskás Ferenc Stadion M (Hungária körút): 75-ös és a 80-as trolibusz, a 95-ös és a 130-as autóbusz megállóhelye; · Keleti pályaudvar M: a 80-as trolibusz végállomása mögötti megállóhely a Keleti pályaudvar mellett; · Blaha Lujza tér M: 5-ös, 7-es, 7A, 7E, 107E és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Astoria M: 5-ös, 7-es, 7A, 8-as, 112-es és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Deák Ferenc tér M: 9-es autóbusz megállóhelye; · Kossuth Lajos tér M: a metrópótló autóbuszok megállóhelye a Vértanúk terén, a 2V villamospótló autóbusszal közös megállóhelyen; · Margit híd, budai hídfő H: 9-es, 26-os, 86-os, 160-as, 226-os és 260 autóbuszok megállóhelye; · Batthyány tér M+H: 39-es autóbusz végállomása; · Széll Kálmán tér M, végállomás (leszállóhely): 39-es autóbusz megállóhelye. Az Örs vezér tere M+H felé az alábbi megállóhelyeket érinti: · Széll Kálmán tér M, végállomás (felszállóhely): a korábbi 906-os autóbusz megállóhelye; · Batthyány tér M+H: metrópótló autóbusz megállóhelye az autóbusz-végállomás Vásárcsarnok felőli oldalán; · Margit híd, budai hídfő H: a villamospótló autóbuszok megállóhelye; · Kossuth Lajos tér M: 115-ös autóbusz megállóhelye; · Deák Ferenc tér M: 9-es autóbusz megállóhelye; · Astoria M: 9-es autóbusz és a 47-es és 49-es villamos megállóhelye; · Astoria M: 5-ös, 7-es, 7A, 8-as, 112-es és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Blaha Lujza tér M: 5-ös, 7-es, 7A, 7E, 107E és 178-as autóbuszok megállóhelye; · Keleti pályaudvar M: a 178-as autóbusz korábbi megállóhelye a Kerepesi úton, a Festetics György utca torkolata után; · Puskás Ferenc Stadion M (Hungária körút): a 80-as trolibusz, a 95-ös és a 130-as autóbusz megállóhelye; · Pillangó utca M: 100-as autóbusz megállóhelye; · Örs vezér tere M+H, végállomás (leszállóhely): 67-es autóbusz megállóhelye és a 32-es, 276E autóbuszok leszállóhelye. Az M2E vonalon a buszok napközben 2-3 percenként, az M2-es vonalon napközben 5 percenként közlekednek majd, az érintett közös szakaszon az Örs vezér tere és az Astoria között tehát 1-2 perc lesz a követési idő. A két metrópótló vonalán közlekedő autóbuszok egy része alacsonypadlós, légkondicionált jármű lesz. A buszok megállóhelyein az eligazodást segítő BKK-s munkatársak és útmutató táblák adnak majd felvilágosítást. Az üzemidő végén az utolsó csatlakozó járatok indulását az utolsó pótlóbuszok érkezéséhez igazítjuk. Megváltozó végállomási megállók A metrópótlás ideje alatt az Örs vezér tere M+H végállomáson a 168E autóbusz végállomását áthelyezzük a 161A járat végállomási megállójába a metrópótló járatok közlekedése miatt a 277-es autóbuszok pedig a 85E autóbusz végállomási megállóhelyéről indulnak. A Batthyány tér M+H végállomáson a 39-es autóbuszok a végállomás Vásárcsarnok felőli oldalán található megállóhelyről indulnak a metrópótló buszok közlekedése miatt. A megszokott átszállási kapcsolatok biztosítása érdekében egyes felszíni járatok utolsó indulásait a következőképpen módosítjuk. A Széll Kálmán tér M végállomásról: · M2-es metrópótló autóbusz érkezése: 23:56 · M2E metrópótló autóbusz érkezése: 23:52 · 5-ös autóbusz (Pasaréti tér felé): 0:01 · 18-as villamos (Savoya Park felé): 0:00 · 21A autóbusz (Normafa felé): 0:01 · 22A autóbusz (Budakeszi felé): 0:00 · 59-es villamos (Farkasrét felé): 0:01 · 128-as autóbusz (Városkúti út felé): 0:01 · 139-es autóbusz (Gazdagrét felé): 0:01 · 149-es autóbusz (Fenyves utca felé): 0:00 · 155-ös autóbusz (Zugligeti út felé): 0:00 · 916-os autóbusz (Astoria felé): 23:59 A Batthyány tér M+H végállomásról: · M2-es metrópótló autóbusz érkezik: 23:51 · 11-es autóbusz (Nagybányai út felé): 23:53 · 19-es villamos (Kelenföld vasútállomás felé): 23:55 Margit híd, budai hídfő H megállóhelyről: · M2-es metrópótló autóbusz érkezik: 23:49 · H5-ös hév (Szentendre felé): 23:54 A Blaha Lujza tér M végállomásról: · M2E metrópótló autóbusz érkezik: 23:44 · 28A villamos (Új köztemető felé): 23:49 A Keleti pályaudvar M végállomásról: · M2E metrópótló autóbusz érkezik: 23:47 · 24-es villamos (Közvágóhíd H felé): 23:49 Az Örs vezér tere M+H végállomásról: · M2-es metrópótló autóbusz érkezik: 23:53 · M2E metrópótló autóbusz érkezik: 23:56 · 3-as villamos (Határ út M felé): 0:00 · 31-es autóbusz (Árpádföld felé): 0:00 · 44-es autóbusz (Centenáriumi lakótelep felé): 0:00 · 80-as trolibusz (Puskás Ferenc Stadion M felé): 0:00 · 85-ös autóbusz (Kőbánya-Kispest M felé): 0:00 · 97E autóbusz (Rákoskert felé): 0:00 · 144-es autóbusz (Rákosszentmihály felé): 0:00 · 161-es autóbusz (Rákoskeresztúr és Rákoscsaba felé): 0:00 · 276E autóbusz (Rákosliget felé): 0:00 · H8-as hév (Gödöllő felé): 0:00 Díjszabási tudnivalók A metrópótlás miatti kényszerű átszállás az M2-es és az M2E metrópótló autóbuszok között nem minősül útmegszakításnak. Az átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek - a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint az egyszeres átszállójegy - használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. Ugyancsak nem minősül útmegszakításnak, és a kényszerű átszállás esetén nem kell új jegyet érvényesíteni abban az esetben, ha a metrópótló autóbuszokról átszállva utasunk más járattal (villamossal vagy más autóbusszal) utazik a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar között. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). Az átszállójegyet a kényszerű átszállás miatt nem kell újra kezelni, mivel az mindkét végén számkockával rendelkezik. A speciális, csak a metrókon érvényes szakaszjegy a metrópótló autóbuszokon is 30 percig érvényes. Az Alstom kocsik üzemeltetésére történő átállás utolsó szakasza Az M2-es metró 2004-ben kezdődött, teljes felújítása közel 40 milliárd forintos beruházás. A munka utolsó szakasza a biztosítóberendezések üzembe helyezése és hatósági vizsgáztatása, amelyre csak az utolsó Alstom szerelvény forgalomba állítását követően kerülhet sor, hiszen az új biztonsági berendezések csak az új kocsikkal működnek. A járművek vezérléséhez, a vonatok beszabályozásához nem elég csupán a berendezés működését megvizsgálni, szükség van a teljes rendszer működésének ellenőrzésére is, ez pedig csak dinamikus tesztek során lehetséges. Ennél fogva a rövid éjszakai üzemszünetek nem biztosítanak elég időt a menetrendnek megfelelő számú vonatfutásra, ezért végeznek egész napos teszteket a szakemberek. A próbák során győződnek meg ugyanis arról, hogy alkalmas-e a rendszer az utasforgalmi próbaüzem megindításához. A csere szükségessége A vonalat és a járműtelepet öt biztosítóberendezési körzet szolgálja ki, és bonyolult belsőtéri berendezések működtetik azt a rendszert, amely a vonatok védelmét és biztonságos haladását biztosítja. Az 1970-ben és 1972-ben a teljes vonalon telepített biztosítóberendezések - mint ahogy a már lecserélt régi, orosz szerelvények - mára elavultak és elöregedettek, így cseréjük elengedhetetlenné vált. A beruházás során kiépül egy elektronikus központi forgalomirányító rendszer, az új metrószerelvényekhez igazodó korszerű biztosítóberendezések a jelenlegi pontszerű vonatmegállítás helyett folyamatos vonatvezérlést tesznek lehetővé, ezáltal a pályán közlekedő járművek tényleges sebessége folyamatosan ellenőrizhetővé válik: amennyiben a szerelvény túllépi a megengedett maximális sebességet, a rendszer megállítja a vonatot. Az eddigieknél biztonságosabb üzemmód megteremti a lehetőségét akár a 90 másodperces követési időnek, amelynek többek között a forgalmi zavarok elhárításában van szerepe és lehetőséget biztosít egy esetleges csúcsidei sűrítésre is. Az új rendszer az ország egyik legmodernebb vasúti biztosító berendezése lesz, előnye, hogy a folyamatos vonatvezérlés révén növekedni fog a biztonság, a rendszer állandóan ellenőrzi a járművezető tevékenységét is. Az M4-es metrón is ugyanilyen rendszer telepítése van folyamatban.