Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Hírek

Nyílt nap volt a kelenföldi rendőr irodában  

Nyílt napot tartott a XI. kerületi Rendőrkapitányság kelenföldi Körzeti Megbízotti Irodája. A gazdagréti után idén másodikként megnyílt rendőrségi bázis tanácsadással és gyerekprogramokkal várta az érdeklődőket.

A Kosztolányi téren is lesz Bubi  

A Kosztolányi téren is lesz Bubi

A beruházás késedelmes teljesítése miatt kiszabott 180 millió forintos kötbérből tavasszal újabb 20 gyűjtőállomással és 300 kerékpárral bővíti a Mol Bubi közösségi kerékpárkölcsönző rendszert a Budapesti Közlekedési Központ. Zöld közbringa kerül hamarosan a Kosztolányi Dezső térre is.

Schweidel József vértanúságára emlékeztek  

Schweidel József vértanúságára emlékeztek

Az aradi vértanúk előtti tiszteletadás ünnepén koszorúzták meg Schweidel József honvédtábornok mellszobrát a Petőfi laktanya díszterén. A Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kezdeményezésére tavaly állított szobor előtt a kerület vezetői is lerótták tiszteletüket.

Kerékpártámasszal várja a bringásokat Újbuda  
 

Kerékpártámasszal várja a bringásokat Újbuda

Helyükre kerültek az első, az önkormányzat által kihelyezett kerékpártámaszok a kerületben. A Magyar Kerékpárosklub korábbi felmérése és ajánlása alapján „P” alakú támaszokat raknak ki Újbuda forgalmasabb részein, több mint száz helyen. A támaszok az egyre növekvő biciklis forgalmat szolgálják.

Mága Zoltán hegedült a nyugdíjasoknak  
 

Mága Zoltán hegedült a nyugdíjasoknak

Az Idősek Világnap alkalmából Mága Zoltán hegedűművész koncertezett a Gazdagréti Közösségi Házban. A jótékony célú kezdeményezéseket támogató, külföldön is kedvelt művész egyik kedvenc koncerthelyszíne Újbuda.

Újbudai siker a kanadai Szenior Úszó Világbajnokságon  

Újbudai siker a kanadai Szenior Úszó Világbajnokságon

Helyesnek bizonyult a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszoda vezetésének döntése, hogy csatlakozik az Újbuda 60+ Programhoz, kedvezményes bérletvásárlást biztosítva a XI. kerület nyugdíjasainak. Egyre többen élnek rendszeresen a lehetőséggel, így születhetett egy kiváló eredmény is a nyári montreali versenyen.

Közösen támogatja a rászorulókat a Vöröskereszt és Újbuda Önkormányzata  

Közösen támogatja a rászorulókat a Vöröskereszt és Újbuda Önkormányzata

A XI. kerületi Vöröskereszt egyik szolgáltatása a nehéz körülmények között élő Újbudaiak támogatása. Ezt a lakosság, a fővárosban szinte egyedülálló módon, évi 10-12 tonna jó minőségű használt ruha adományozásával segíti. A segítségkérések azonban mindinkább az élelmiszerekre koncentrálódnak, amit Újbuda Önkormányzata évek óta próbálja enyhíteni a szervezetnek nyújtott támogatásával.

Ünnepeltek az őrmezeiek  

Ünnepeltek az őrmezeiek

Tizennégy éve alapított saját ünnepnapot Őrmező. Az évről-évre népszerűbbé váló Költők parki esemény idén is elmaradhatatlan programja volt az ősznek. A családias rendezvényhez tartozott az ügyességi és szépségversennyel hívogató Kutyajó Fesztivál, volt bográcsfőző verseny és bemutatót tartottak a helyi művészeti csoportok is.

Látogatható a Munkácsy kiállítás Újbudán  

Látogatható a Munkácsy kiállítás Újbudán

Kivételesen nagy presztízsű kiállítás nyílt a Próféta Galériában. Munkácsy Mihály közel ötven munkáját tekinthetik meg a látogatók október 5. és december 7. között a Gellért téri kiállítóhelyen. A tárlatot ingyen látogathatják a kerületben élő 14 év alattiak, valamint a nyugdíjasok.

Korszerű tantermet adtak át Újbudán  
 

Korszerű tantermet adtak át Újbudán

Interaktív osztálytermet adott át a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnáziumban Újbuda Önkormányzata. Az interaktív táblával és minden tanuló számára tabletekkel felszerelt teremben a tanulás-tanítás új formáját sajátíthatják el a diákok és pedagógusok. Az országos szinten ritkának számító kezdeményezés a kerületben egyedülálló.

Női vonal III kiállítás a Bartók Béla úton  

Női vonal III kiállítás a Bartók Béla úton

Október 17-én nyílik az a tárlat, ahol 35 hölgy festőművész mutatja meg magát egy-egy legjellemzőbb alkotásával. Az önkormányzat támogatásával megvalósuló eseményen a női érzékenység, a női látásmód kerül előtérbe.

Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat  

Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat

Új helyszínre költözik a Szent Kristóf Szakrendelő Védőnői Szolgálata. A Vahot utcai épületben lévő rendelőt Hoffmann Tamás polgármester és Király Nóra önkormányzati képviselő adta át. Az eseményt a Védőnői Szolgálat egybekötötte az Anyatejes Táplálás Világnapjának ünneplésével.

Labor műszereket kaptak a háziorvosok  

Labor műszereket kaptak a háziorvosok

Helyben végezhető laborvizsgálati műszereket kaptak a kerületi háziorvosi rendelők. Hoffmann Tamás polgármester a Szent Kristóf Szakrendelő által szervezett háziorvosi klubtalálkozón adta át az önkormányzat 10 millió forintos eszköztámogatási keretéből vásárolt mérőműszereket.

Oldalak