Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 6. hétfő, Csaba

Hírek

Határtalanul: a Felvidéken jártak a Domokos Pál Péter iskola diákjai  

A Domokos Pál Péter Általános Iskola, a Délbudai Tankerület közreműködésével harmadszor is sikeresen pályázott a HATÁRTALANUL projektre. A program keretében 43 hetedikes diák és tanáraik utaztak a Felvidékre és töltöttek el feledhetetlen napokat 2019. szeptember 24-28. között.

Átadták a Pro Urbe Újbuda és Pro Communitate Újbuda díjakat  

Rangos kitüntetéssel ismerte el az önkormányzat a kerület fejlődéséért, az újbudaiak életkörülményeinek javításáért, szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett több évtizedes munkát. Az elismeréseket a B32 Galéria és Kultúrtérben adták át július 2-án.

Vaba lakópark: Kiemelt beruházás, de miért?  

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított egy építkezést a Bikás park mellett. Az április 29-i Magyar Közlönyben megjelent rendeletben feltüntetett helyrajzi szám alatt a Vaba lakópark munkálatai zajlanak. Eredetileg idén júniusra tervezték az átadást, de már most többéves csúszás várható. Hírek szerint a beruházás lakóparki mivolta is megkérdőjeleződött.

Változás a fonódó villamosok közlekedésében  

Július 4-12. között pályakarbantartás miatt változik a budai fonódó villamosok közlekedése. Ezidő alatt a 17-es villamos a Villányi út helyett a Krisztina körúton közlekedik, a 61-es villamos Hűvösvölgy felől csak a Széll Kálmán térig, a Móricz Zsigmond körtér felől csak a Nagyenyed utcáig jár, az 59-59A villamos helyett pedig pótlóbusszal lehet majd utazni.

Földes Eszter búcsúzik a kerülettől  

Először 2015-ben láthatta a Karinthy Színház közönsége Földes Esztert: A bolond lány című darabban debütált Újbudán, amelyet a nagy sikerű A baba követett. Az évek során nemcsak a nézők, hanem a színház alapító igazgatója is bizalmába fogadta a színésznőt, utolsó bemutatójának, a Veszélyes fordulónak a rendezésére is őt kérte fel. Földes Eszter a napokban jelentette be, hogy előadásait nem játssza tovább a Karinthy Színház, így öt esztendő után búcsúzik a kerülettől.

Vegyen részt a tigrisszúnyogok felmérésében!  

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ismét felhívásban kéri a lakosságot, hogy segítsék a kutatókat a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében.

Újraindul a Fővárosi Lakásrezsi Támogatás  

Újraindul a fővárosi lakásrezsi-támogatás, amely július elsejétől, szerdától igényelhető postán vagy a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálati irodáin. A támogatást a Hálózat Alapítvány nyújtja a rászorulók részére.

A karantén alatt is működött az ügyintézés  

A koronavírus-járvány Újbuda Önkormányzatának működését is jelentősen befolyásolta. Vargáné Kremzner Zsuzsanna jegyzőt kérdeztük az elmúlt időszak hivatali nehézségeiről, megoldásairól és tapasztalatairól.

Mit tehet a kerület a túlzsúfoltság ellen?  

Sokan élünk a kerületben. Egyre többen. Ez egyfelől csodás érzés, mert azt igazolja, hogy Újbudán tényleg jó élni, másfelől egyre többen vágynak arra, hogy itt találjanak otthonra. Ez az, amire a piaci szereplők, az építtetők és beruházók is ráéreztek. A befektetői kedvet az elmúlt évek kormányzati döntései, a CSOK és az 5 százalékos áfa is ösztönözték. Miközben a lakóparkok gombamód szaporodtak – és szaporodnak ma is –, a lakosságszám egyre nő.

Ismét nyitva a Sport11 strandja  

Gyönyörű zöld környezetben, friss levegőn és ingyenes parkolási lehetőséggelvárja Újbuda nyugati határán a Sport 11 strandja és uszodája azokat, akik aktívkikapcsolódásra, pihenésre és feltöltődésre vágynak. A veszélyhelyzetmegszüntetésével párhuzamosan megnyílt a teljesen felújított élménymedence is,ahol az új fóliának köszönhetően 30 fokos, hihetetlenül tiszta, türkizkék vízvárja a vendégeket.

Az egészségügy legjobbjait díjazták  

Pro Medicina Újbuda kitüntetést és Polgármesteri Dicséretet kaptak az egészségügyben dolgozók a Semmelweis-napon. Az elismeréseket László Imre polgármester és Bakai-Nagy Zita alpolgármester adta át.

120 nap után újra üléseztek a képviselők  

Hosszú kényszerű kihagyás után június 25-én tartotta meg soron következő ülését Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete. Az egybegyűltek több mint nyolc órán át tanácskoztak, harminchárom nyílt és egy zárt ülésen tárgyalt ügyben döntöttek.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Karácsony nagycsaládosoknak  

Újbuda Önkormányzata 1995 óta minden évben meghívja a három vagy annál több gyermeket nevelő családokat, hogy szórakoztató programokkal, ajándékokkal segítse karácsonyi készülődésüket.