Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 25. hétfő, Orbán

Hírek: Oktatás

Kreatív megoldásokkal folytatják a tanévet Újbudán  

Kerületi iskolákat kérdeztünk arról, hogyan álltak át a digitális oktatásra. Volt, ahol nem volt nagy kihívás, hiszen már használtak ilyen mód­­szereket, máshol több bonyodalmat okozott, de mindenhol beindult az új élet. A családoknak Újbudán is nehéz ez az időszak.

Levizsgáztak az iskolák digitális oktatásból  

Egyetlen hétvége alatt kellett átállnia a teljes magyar oktatási rendszernek a hagyományos tanítási módszerekről és eszközökről a digitálisokra a koronavírus­-járvány miatt. Az első hetek tapasztalatai alapján ez vegyesen sikerült.

Óvodai beiratkozás 2020/2021  

A jelenlegi veszélyhelyzet miatt rendhagyó módon, a személyes kontaktust elkerülve lehet az óvodai beiratkozásokat megtenni, a 2020/2021 nevelési évre. A XI. kerületi önkormányzati óvodák vezetői 2020. április 21-éig az Oktatási Hivatal által megküldött lista alapján, hivatalból felveszik azokat a kerületi gyermekeket a lakcímük szerint illetékes óvodába, akikre vonatkozóan nem érkezett jelzés más óvodától, hogy oda felvételt nyertek.

Otthon tanul az ország  

Az Országos Oktatási Hivatal ajánlásában arra kérik az iskolákat, hogy állítsák össze a következő hetek tantárgyi tematikáját, illetve jelöljék meg a feldolgozandó tananyagokat, az adott tantárgy tankönyvi fejezeteit, mely feladatokat kell a munkafüzetből, a feladatgyűjteményből megoldani, milyen kutatást, beszámolót kell elkészíteni. Tegyék hozzáférhetővé ezeket az információkat a szülők számára is elektronikusan az iskola honlapján, az e-Kréta felületen, e-mailben kiküldve, vagy akár papíron.

Vigyázzunk a kicsikre is!  

Minden rászoruló gyermeknek biztosítjuk a közétkeztetést - interjú Orosz Anna köznevelésért és városfejlesztésért felelős alpolgármesterrel.

Bölcsődés, óvodás korú gyermekek elhelyzése a rendkívüli szünetben  

Újbudán két bölcsődében és nyolc óvodában várják azokat a gyerekeket, akiknek felügyeletét a rendkívüli szünet alatt nem tudják megoldani szüleik. Újbuda Önkormányzata azt kéri a családoktól, hogy a gyermekfelügyeletet NE nagyszülőkkel vagy idős rokonokkal oldják meg, mert ők most különösen veszélyeztetettek.

Hétfőtől az óvodák is zárva lesznek  

Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék a koronavírus-járvány miatt. A gyerekek felügyeletét kis csoportokban a szülők és a szomszédok bevonásával javasolják megoldani a kormány.

Hétfőtől bezárják az általános iskolákat  

A járványhelyzet miatt bezárják az általános iskolákat hétfőtől, március 16-tól digitális munkarendre áll át az iskolarendszer - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormány Facebook-oldalán péntek este közzétett videójában. 

Tájékoztató kisgyermekeseknek, bölcsődések és óvodások szüleinek  

A kormány március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus-járvány miatt, és összehangolt védekezésre szólított fel, valamint a köznevelési intézményekre vonatkozóan a nyitva tartás mellett döntött. A kormányrendelet értelmében rendkívüli szünetet sem az intézményvezető, sem a jegyző, sem az Oktatási Hivatal nem rendelhet el. Az egységes védekezés értelmében az óvodák és a bölcsődék is nyitva vannak.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Karácsony nagycsaládosoknak  

Újbuda Önkormányzata 1995 óta minden évben meghívja a három vagy annál több gyermeket nevelő családokat, hogy szórakoztató programokkal, ajándékokkal segítse karácsonyi készülődésüket.