Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Fogyatékosok Világnapja

A Fogyatékos Emberek Világnapján az Úbuda Önkormányzata támogatásával zajló Jobb Velünk a Világ programsorozat a végéhez érkezett. A szervező Nem Adom Fel Alapítvány kilenc fogyatékosokat segítő szervezetet hívott meg a , melyek egy-egy állomást alkotva játékos feladatokon keresztül hozták közelebb az általános iskolásokhoz a sérültek világát.

A Barba Negra nevű szórakozóhely ismét tanúbizonyságot tett társadalmi érzékenységéről, hiszen jókora területű klubját ajánlotta fel a Fogyatékos Emberek Világnapjának megünneplésére. A játékos túra egyik pontján a kerületi Montágh Imre Készségfejlesztő Speciális Szakiskola fogyatékos diákjai várták a megérkező nyolc általános iskola csoportjait. Az intézményben óvoda, általános iskola és a nagyobbaknak szakiskola is működik. Utóbbi profilja szerint szövést és agyagtárgy készítést tanít a 18 éven felülieknek, ennek megfelelően most is karácsonyi dísztárgyakat készítettek együtt az egészséges gyerekekkel. – Ezen a napon megfordul az élet rendje, hiszen a fogyatékkal élők segítenek az épeknek – meséli Kaszás Réka, a Montágh suli szakoktatója. A fordított helyzet azonban egy pillanatig sem okoz gondot egyik félnek sem: az apróságok nagy odaadással figyelik a mozdulatokat, és próbálják leutánozni azokat. – Ezek a középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalok közvetlenek, jól neveltek, saját világukban teljes értékűek, önellátóak és képesek a tanításra is. De ami a legfontosabb, a mi gyerekeink nagyon szerethetőek. Ha egy kisiskolás találkozik velük, először meglepődik a másságán, furcsa mozgásán, beszédén, de rövid közel tudnak kerülni egymáshoz. Azt tapasztaltuk, a gyerekek gyakran elfogadóbbak tudnak lenni a felnőtteknél – mondta el tapasztalatait az oktató. Az eseményt megnyitó Hoffmann Tamás polgármester mellett Molnár László alpolgármester is elmondta gondolatait, aki szerint azért álltak teljes mellszélességgel a rendezvény mellé, mert az egészséges tolerancia kialakulásához már a legfiatalabb korban találkozniuk kell a gyerekeknek a mássággal és szokatlan helyzetekkel. – Minél előbb tanulják meg ezeket az embereket kezelni, tisztelni, vagy akár szeretni, felnőttkorukban annál kevésbé lesznek előítéletesek bármi mással szemben is – tette hozzá. Molnár László hangsúlyozta, szemléletváltásra van szükség, de nem a gyakran hangoztatott módon. – Idáig úgy gondolkodtunk, egyetlen dolgunk, hogy segítsünk a sérülteken, de egyre inkább világossá válik, inkább az ép társadalomnak van szüksége segítségre, hogy el tudja fogadni őket - vélte a politikus. A rendezvényen külön állomással képviseltette magát az Újbuda Prizma Nonprofit Kft., amely több száz megváltozott munkaképességűnek képes munkát biztosítani, a Down Alapítvány, amely az értelmileg és testileg akadályozott fiatalok fejlesztésében, családjaik segítésében vállal nagy szerepet, a Nemzetközi Pető Intézet, amely világhíres módszerével fejleszti a fogyatékkal született gyerekeket, a Korai Fejlesztő Alapítvány, amely babakortól segít javítani az egyes rendellenességeken, de a hallás, látás és szellemi sérültek alapítványai is jelen voltak. A részt vevő iskolások az egyes állomásokon kipróbálhatták az ülő röplabdát, a vakon közlekedést vagy azt a számítógépes programot, melynek segítségével egy beszélni és írni képtelen ember is ki tudja magát fejezni. Az egyik legérdekesebb feladat ebből fakadóan a Bliss Alapítványé volt, amely olyan mozgás- és beszédképtelen fiatalokat oktat alternatív kommunikációra, akik mindent értenek, de gondolataikat, érzelmeiket nem tudják hagyományos úton kifejezni. Számukra fejlesztették ki a fejegeret, ami egy olyan számítógépes kisegítő program, amellyel fizikai kontaktus nélkül irányíthatóvá válik a számítógép. Egy webkamera beméri az arcunk pontjait és fejmozgással tudják irányítani a kurzort, illetve így tudnak kattintani is. A gyerekek rendkívül élvezték, ahogy a monitoron szálló lufikat a fejükkel irányított nyíllal kellett kipukkasztaniuk. – A súlyosan sérültek ennek segítségével beszélhetnek, üzeneteket írhatnak, és akár blogot is szerkeszthetnek, amelyben mesélhetnek a külvilágnak saját zárt világukról - számolt be a program lehetőségeiről Sebján Zoltán a Bliss munkatársa.