Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 19. péntek, Emília

Nosztalgia panorámajárat vasárnap

Az idén 125 éves budapesti villamosközlekedés tiszteletére október 14-én, vasárnap a Széll Kálmán térről nosztalgiavillamosok indulnak – egyszerre négy irányba.

A Széll Kálmán térről 9:30 és 16:40 között öt nosztalgiavillamos indul négy irányba, minden óra 30. és 33. perce között pedig mind a négy villamos egyszerre áll majd az 59-es és a 61-es villamosok megállóiban, így biztosítva az átszállási lehetőséget a különböző járatok között.

A téren az sem unatkozhat, aki épp lekésett egy járatot, hiszen a várakozás ideje alatt kívül-belül megtekinthet egy UV villamost, valamint egy hóseprőt és egy tehermozdonyt is, a Mukit.

A nosztalgiajáratokra 400 Ft-os nosztalgiajeggyel, vagy 1200 Ft-os nosztalgia napijeggyel lehet felszállni. Diákok és nyugdíjasok 800 Ft-ért kedvezményes napijegyet válthatnak, hat év alattiaknak pedig az utazás ingyenes.

A Széll Kálmán térről induló két favázas villamos, a 104 éves 611-es és a 99 éves 436-os, valamint a 492-es pályaszámú FVV villamos – népszerű nevén a Bengáli, és a száz éves 1074-es pályaszámú favázas villamos a Batthyány térre, a Boráros térre, a Deák térre és a Hűvösvölgybe indul, hogy feledhetetlen utazással tegye emlékezetessé az évfordulót.

Deák téri járat (Panorámajárat):

  • Indulási idők a Széll Kálmán térről: 9:34, 10:34, 11:34, 12:34, 13:34, 14:34, 15:34, 16:34
  • Indulási idők a Deák térről: 10:03, 11:03, 12:03, 13:03, 14:03, 15:03, 16:03, 17:03 (az utolsó járat az Orczy térre közlekedik a 2-es vonal érintésével)
  • Beosztott jármű: a 492-espályaszámú FVV csuklós villamos

A járatokra felszállni a két végállomáson, illetve a 2-es, 19-es és 61-es villamosok érintett megállóhelyein lehet, leszállásra azonban bármelyik megállóhelyen van mód, amennyiben a leszállási szándékot időben jelzik a járművezetőnek vagy kísérőnek.

LEGFRISSEBB
×