Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 28. kedd, Gedeon, Johanna

Egyedülálló játszótéri eszköz készült mozgássérült gyerekeknek

A Diószegi utcai játszótéren avatták fel a halmozottan sérült gyerekek által is biztonságosan használható „Labyrinth” játszótéri libikókát október 12-én. Az eszköz, amely magyar anyukák ötlete alapján valósult meg, egyedülálló újdonságnak számít világszerte.

Európában egyre több az integrált és akadálymentes játszótér, ám ezek elsősorban a kerekesszékes közlekedést biztosítják, nem pedig a játékok akadálymentes használatát. Ezen változtattak nemrég azok az anyukák, akik hiánypótló társadalmi vállalkozás keretében kezdtek játéktervezésbe. A MagikMe alapítói konzultáltak gyógypedagógusokkal, rehabilitációs mérnökökkel, míg végül formatervezők segítségével elkészült az első eszköz. A 2-6 éveseknek való, négy férőhelyes (két speciális fekvő- és két ülőhellyel ellátott) rugós libikókát bármelyik játékos mozgásba tudja hozni, ami különösen kedvező a mozgáskorlátozott gyerekeknek.

Tervezésénél lényegi szempont volt, hogy olyan tárgy készüljön, ami játék közben is fejleszt. A prototípus legyártása közösségi finanszírozásból valósult meg, az első négy libikókának pedig az Auchan az Ifjúságért Alapítvánnyal közös pályázat segítségével kerestek helyet. Az egyik befogadó játszóteret Újbuda Önkormányzata biztosította. Molnár László alpolgármester szerint az integrációt a lehető legkorábban kell elkezdeni. Ehhez olyan intézményi programok működnek a kerületben, mint a KézenFogva Alapítvány és a Montágh Imre Általános Iskola által közösen kidolgozott mesemondás, vagy az óvodai vezetőket, dolgozókat segítő érzékenyítő tréning. - Az intézményi keretek meglehetősen szűkösek, ezért örülünk, hogy megmutathatjuk, hogy játszótéren is lehet tenni az integrációért - mondta.

H.L.

LEGFRISSEBB
×

Tudatos Szülő, Tiszta Gyermek – Drogprevenció Újbudán  

„Ez hogy lehet? – hallottam önmagam segélykiáltását, amint megtudtam. Mindig azt gondoltam: „Á, az én gyerekem soha!” – néha ugyan hallottam egy s mást a drogról, ám elképzelni sem tudtam, hogy ez velünk, a mi családunkban előfordulhat. Legyintettem és éltem tovább a már megszokott – ha lehet ilyet mondani – feszültséggel, meg nem értéssel, konfliktusokkal teli családi életem. Hajtottam a munkahelyemen, dolgoztam keményen. Néha még a munkát is hazahoztam. És ha gyerek nem jól tanul? – elintéztem némi fenyegetőzéssel, mi lesz, ha megbukik, hol dolgozhat majd a jövőben. Itt tartunk. Mit tettem, mit csináltam rosszul? – kérdeztem magamtól, míg az önvád lassan körbeölelt. – Kihez forduljak, ki tud segíteni? Mit kellett volna másképp tennem? – cikáztak tovább a kérdések a fejemben, egyik a másik után. – Csak, nehogy megtudja valaki! – gondoltam és nagyon-nagyon kétségbe estem…” (Szülő)