Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

tömegközlekedés

Február végére ígéri a tömegközlekedés átalakítását a BKK  

A budai tömegközlekedés átszervezése

Némileg átszervezi Buda tömegközlekedését a BKK, a 4-es metró indításakor. Ennek részeként a jelenleginél gyakrabban, csúcsidőben 3 percenként indulnak majd a 7-es buszok és mégis közlekedik majd a gazdagréti 239-es busz. Az átalakítás pontos részleteit február 28-ig hirdetik ki.

Tömegközlekedés újratöltve

A tervek szerint 2014 tavaszán megindul a forgalom a 4-es metró vonalán a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között. Az új metróvonal jelentősen érinti a felszíni tömegközlekedési hálózatot és menetrendeket, a tervezett változásokról a BKK összefoglalta tájékoztatását, bővebb információval a társaság honlapja szolgál, amelyen a lakosság is észrevételeket tehet. A változásokat a BKK saját hatáskörben intézi, a társadalmi vitát a szervezet koordinálja.

Szigorítja az ellenőrzéseket a BKK  
 

Márciusban tovább bővült azoknak a budapesti buszvonalaknak a száma, ahol csak az első ajtón lehet felszállni, április közepétől pedig már két trolibuszjáraton is bevezetik az elsőajtós felszállást - közölte a Budapesti Közlekedési Központ, aki szerint az új ellenőrzési rendszer jól mutatja, nem a büntetésekre hajtanak, hanem arra, hogy kiszűrjék a bliccelőket, és menetjegyváltásra kötelezzék őket.

Áprilistól újabb járatokat érint az elsőajtós felszállási rend  

BKK

A BKK 2013 márciusáig 84 nappali autóbusz-, 2 trolibusz- és 31 éjszakai járaton vezette be az első ajtós felszállási rendszert és más, a jegyellenőrzés szigorítását szolgáló intézkedéseinkkel együtt ezzel összesen 1,6 milliárd forint többletbevételt ért el 2012-ben a korábbi adatokhoz képest. A program eredményessége alapján további vonalakra terjeszti ki az elsőajtós felszállási rendet.

Tömegközlekedési változás március 15-én  

41-es jelzésű villamos

A korábban meghirdetett közúti zárások és a hozzájuk kapcsolódó tömegközlekedési változások döntő többsége elmarad. Az aktuális és pontos közlekedési helyzetről a BKK Facebook oldalán lehet folyamatosan informálódni március 15-én, de az Újbudát érintő lényegi változásokat az alábbiakban olvashatják.

Változik a dél-budai villamosok közlekedése a hétvégén  

47-es villamos

A korábban ellopott erősáramú kábelek pótlása miatt 2013. február 23-án és 24-én, szombaton és vasárnap a belváros felől Albertfalva kitérőig rövidített útvonalon közlekednek a 18-as, a 41-es és a 47-es villamosok, a déli szakaszokon pótlóbuszok járnak.

Kisiklott egy villamos a XI. kerületben  

kisiklott 41-es villamos

Műszaki okok miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat a 41-es villamos helyett a Kamaraerdei Ifjúsági Park és Kelenvölgy megálló között - adott tájékoztatást a BKV fődiszpécsere.

Villamospótló buszok a 6-os vonalán  

Január 7-éről 8-ára és január 21-éről 22-ére, hétfőről keddre virradó éjjel a 6-os villamos helyett éjfél és hajnali 4 óra között pályakarbantartási munkák miatt 6V jelzéssel villamospótló autóbuszok közlekednek a teljes vonalon.

Sztrájk ötödik nap - hétvégén sem pihennek  

Egyelőre nem hagyják abba.
Harmincötre nőtt azon buszvonalaknak a száma, amelyeken elindultak a járatok szombat reggel, a BKV-sztrájk ötödik napján - közölte a BKV az MTI-vel. Emellett három villamosvonalon is megindult a közlekedés.

Oldalak