Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

60+ Médiaműhely

60+ Médiaműhely: Képernyőről a Pódiumra

Hogy van Szegvári Katalin újságíró, főiskolai tanár és nagymama? Az albertfalvi 60+ Portré Pódium októberi programján erről kérdezheti - élőben - a sorozatszerkesztő és a közönség.

60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen

A 60+ program részeként megalakult gazdagréti gyaloglóklub lelkes csapata (amelynek kelenföldi, őrmezei, albertfalvai tagjai is vannak) két hete már nem csak a lakótelepen sétál, hanem sorra látogatja a környék szép kilátóhelyeit.

60+ Médiaműhely: Egyre többet tudunk...

Immár harmadik éve működik a 60+ fotókör. Vezetője, Áment Zsóka most tájékoztatót készített a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) részére.

60+ Médiaműhely: Egyházi pillanatkép Újbudán

Közel harminc gyülekezet és egyházközösség működik kerületünkben. Hoffmann Tamás polgármester úr kijelentette, hogy a kerület vezetése a továbbiakban is számít munkájukra, és a lehetőségekhez mérten támogatja őket a jövőben is. Évente egyszer, ünnepélyes keretek közt értékelik a közös munkát.

60+ Médiaműhely: Zene, könyv, Kristóf

A napokban jelent meg Steiner Kristóf második könyve, a 'Lélekbonbon'. Természetes lenne, hogy a könyvéről kérdezzem. Ami természetes és nyilvánvaló másnak, nekem nem az.

60+ Médiaműhely: Rácsok és átkok

Október első hete
A hónap első napjával indult hivatalosan a népszámlálás. Szombat, vasárnap nem akarok zavarni. Ragyogó napsütés, meleg, futóverseny. Úgyis hiába mennék. Majd hétfőn!

60+ Médiaműhely: Megszámláltatunk

Az alábbi napló 'közreadására' közeli ismerősöm kért azzal a szándékkal, hogy a most elkezdődött népszámlálási munkát segítsük.

60+ Médiaműhely: Keserédes ünnep

Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1.-én megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról.

60+ Médiaműhely: Fülre ható

Jó ideje fáj a fülemnek az, amit a televízióban hallok. Rádiót nem igen hallgatok, de gondolom, ott is hasonló jelenséggel találkozunk, ha egy-egy kereskedelmi csatornára tévedünk. Sérti a fülemet a sok hadarás.

Oldalak