Családbarát Újbuda
Családbarát Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://csaladbarat.ujbuda.hu)

Címlap > Egyenlő esélyek a fogyatékkal élőknek!

Egyenlő esélyek a fogyatékkal élőknek!  

   |   2012, május 4 - 12:44

Újbuda Önkormányzata a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány segítségével szeretne hatékonyan felkészülni az akadálymentesítési feladatok elvégzésére.

A közszolgáltatások igénybevételekor a fogyatékos emberek más-más szempontból akadályozottak. Törvényi kötelezettség, hogy számukra az épületből, az információkból és a kommunikációból álló közszolgáltatás eltérő szükségleteik alapján elérhető legyen. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere és Tóth Egon az FSZK kuratóriumi alelnöke május 3-án írta alá a jövőbeni együttműködést tartalmazó keret megállapodást. - Nagy örömmel fogadtuk a XI. kerületi önkormányzat kezdeményezését, és szívesen együttműködünk velük az akadálymentesítési feladatok ellátásában. A közszolgáltatások terén fogjuk segíteni egymás munkáját, továbbá a rendezvények, kutatások, tanácsadások, fejlesztések és pályázatok megvalósítása során – hangsúlyozta az Újbuda TV stábjának az FSZK alelnöke. - Szükség van a hátrányos társadalmi csoportok esélyegyenlőségével kapcsolatos intézkedésekre, az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésére, az akadálymentesítésre és a fogyatékos emberekkel szembeni előítéletek csökkentésére, hiszen az elutasító, kirekesztő magatartás elszigetel, míg a befogadó, az összetartozást erősítő társadalmi közeg napjainkban elemi szükséglet – tette hozzá Újbuda polgármestere.


Forrás webcím: https://csaladbarat.ujbuda.hu/fogyatekossaggal-eloknek/egyenlo-eselyek-a-fogyatekkal-eloknek