Családbarát Újbuda
Családbarát Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://csaladbarat.ujbuda.hu)

Címlap > Megújult a Mandarin játszótér

Megújult a Mandarin játszótér  

   |   2013, november 4 - 17:25
Az önkormányzat által indított Zöldebb Újbudáért program újabb akcióval varázsolta szebbé a kerületet. Az Újbuda Prizma parkfenntartói a Sopron utcai játszótér után a Hamzsabégi sétány mellett fekvő Mandarin játszótér növényzetét frissítette fel.

A munkálatokba a Bárdos Lajos Általános Iskola diákjai is besegítettek, akik egy számukra rendezett futóversenyen is részt vehettek. A Zöldebb Újbudáért program célja, hogy megvédjék a kerület természet adta, és telepített zöld környezetét, újakat hozzanak létre és a lakosság körében is terjesszék a zöld szemléletmódot. A Mandarin játszótéren a növényállomány pótlására és bővítésére került sor, melynek során a Prizma munkatársai fákat, cserjéket ültettek, füvesítettek, feltöltötték a homokozót, és árvácskákat ültettek a díszkertbe. A szervezők a Bárdos iskola diákjainak futóversenyt is rendeztek, melynek érkezési pontja a játszótér volt. A gyerekek a polgármesterrel közösen ültettek el egy fát a területen, amit az iskola örökbefogadott.


Forrás webcím: https://csaladbarat.ujbuda.hu/jatszoterek/megujult-a-mandarin-jatszoter?vakbarat=0