Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 15. kedd, Teréz

Hírek: Tudomány

Idén is volt Gyerekegyetem  

Véget ért a két hétig tartó BME Gyerekegyetem, amelynek záró foglalkozásán a diplomázó diákok által elképzelt technológiai vívmányokat mutatták be.

A héten tartják az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetemét  

Immár huszonharmadik alkalommal rendezik meg a korábbi budapesti nyári egyetem folytatásaként az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetemet. Az egyhetes budapesti rendezvényen Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék magyar ajkú hallgatóinak tartanak kurzusokat, nyolc tudományterületen. A programok többsége Újbudán zajlik.

Idén is van Gyerekegyetem a BME-n  

A BME negyedik alkalommal indította el a Gyerekegyetemet, amelyen élményszerűen ismertetik meg a műszaki és természettudományokkal a fiatalokat.

Újbudai védőnőt tüntetett ki az egészségügyi miniszter  
 

Pro Sanitate-díjban részesült Kissné Kertai Edit, a Szent Kristóf Szakrendelő területi védőnője, az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységéért. Az elismerő oklevelet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár adta át Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából.

Átadták a Hidász elismeréseket  

A szakmai elismerést kapott az Műegyetem Építőmérnöki Karának két professzora a Hidászokért Egyesület konferenciáján.

A világ építészeti élvonalában a 4-es metró megállói  

A legjobb húsz jelölt közé került a Royal Institute of British Architects (RIBA) pályázatán a budapesti 4-es metró tíz állomása. A nemzetközi kiválósági díjat kétévente ítéli oda a rangos intézmény, a győztest ősszel hirdetik majd ki. A legújabb fővárosi metróvonal megállóinak tervezésében aktívan részt vett a Palatium Stúdió, amelynek alapítója, vezetője Erő Zoltán építész, aki Újbudán él, tanulmányait is itt végezte, ma pedig a Műegyetem oktatója.

Nyertek az újbudai csillagászok  

Sikerrel zárta a VIII. Kulin György Országos Csillagász Versenyt a Berenike Haja 137 nevű újbudai csapat. Bernáth Zsófi, Kálmán Lili és Végh Hanna az első helyet szerezték meg a Tatán megrendezett döntőben. 

Nyílt nap az Izotóp Intézetben  

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Izotóp Intézet. Ennek alkalmából nyílt napot szerveznek, amelyre minden 16 éven felüli érdeklődőt várnak.

Csillagséták a nemzetközi sötét égbolt hetén  

Csillagsétákat rendeznek a magyarországi nemzeti parkok a Nemzetközi Sötét Égbolt Hete kezdeményezéshez csatlakozva: április 13. és 15. között az érdeklődőket távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolják szakképzett túravezetők segítségével, az éjszakai égbolt tanulmányozásával.

Újbudai csapatok a robotprogramozó döntőben  

Nagy érdeklődés mellett zajlott le a IX. Robotprogramozó Országos Csapatverseny első fordulója, amelyre negyven iskola háromszáz 5–8. évfolyamos diákja, közel 110 csapat nevezett az egész országból. Újbuda öt csapattal képviseltette magát, közülük három jutott be az április 14-i országos döntőbe.

Szuperszkenner a Lechner Tudásközpontban  

Az országban egyedülálló szkenner segíti a digitalizációs munkát a Lechner Tudásközpontban. A szkennerek nagyágyúja, pénzérme nagyságú apró tárgyaktól A0 méretű tervrajzokig, bármit képes egyetlen lehúzással digitalizálni, akár festményeket is, a keret eltávolítása nélkül.

A Női sarok vendége volt Balanyi Bibiána  
 

Az Albertfalvi Közösségi Házban tartott előadást a Mensa International elnöke, Balanyi Bibiána. A világ legintelligensebb emberei számára létrehozott nemzetközi szervezet vezetője a Női sarokban beszélt életéről, karrierjéről, a Mensa szervezetek céljáról és az emberi intelligenciáról.

Projektcég is lesz a Szuperkórházhoz  

Projektcég alakul a dél-budai új centrumkórház beruházásának lebonyolítására, az erről szóló előterjesztés hamarosan a kormány elé kerül - hangzott el hétfőn sajtótájékoztatón.

A Műegyetem névadójára emlékeztek a BME-n  

Koszorúzással emlékeztek József nádorra, a Műegyetem egykori mecénására és névadójára március 8-án. Az ünnepségen átadták a József Nádor-díjat, az Egyetemi BME ösztöndíjat, valamint a BME Sport ösztöndíjakat.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Tari Annamária a Családbarát Szülő Klubban  

Generációk együtt a munkaerőpiacon – generációk és a világháló címmel tartott előadást a Családbarát Szülő Klubban Tari Annamária, klinikai szakpszichológus március 19-én.