Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 17. kedd, Zsófia

Hírek: Színes

A családok és a közösségek ünnepe lett az Újbudai Gyermeknap  

Az önkormányzat által szervezett rendezvények sorában hagyományosan a Bikás parkban évről évre megrendezett Újbudai Gyermeknap számít a legnagyobb eseménynek. Idén sem volt ez másként, igazi sztárok érkeztek a színpadra május utolsó vasárnapján, a parkot pedig megszállták a Csillagok háborújának szereplői.

Évzáró ballagás a Szent Gellért Oviban  
 

Ünnepélyes keretek között ballagtak el a Szent Gellért Óvoda nagycsoportosai. A kisebbek vándorbotot adtak a búcsúzóknak, Örs atya áldásával és jókívánságával.

Júniusban nyit az Agárdi Popstrand  

Idén nyáron is vár mindenkit az Agárdi Popstrand! Június 29-én a Hooligans és a Piramis, július 6-án az Edda, 13-án Vastag Csaba, Kasza Tibi és László Attila, 20-án a Mobilmánia, 26-án az Irigy Hónaljmirigy és az Animal Cannibals, 27-én az R-Go, augusztus 3-án Demjén Ferenc és a Skorpió, 10-én a Dinamit, Varga Miklós és Balázs Fecó, 17-én Zoltán Erika, 19-én a Tankcsapda és a P. Box lép fel a szabadtéri színpadon. Kapunyitás 17 órakor, a koncertek után Dance Beach Partyval várják a közönséget.

Albertfalva 200: júniusban Mustra  

Javában zajlik az Albertfalva fennállásának 200. évfordulójáról megemlékező, az egész évet átívelő rendezvénysorozat helyi intézmények és civil szervezetek közös szervezésében.

Dallam a vershez  

Kaczander Nóra gitározik és énekel, verseket zenésít meg és tanít. Ha a szükség úgy hozza, kész váratlanul is beugrani muzsikálni, mint legutóbb az Albertfalvi Közösségi Ház kubai estjén. Tehetségét több megmérettetésen ismerték el, nemrég megnyerte a HangHordozók 2019 versenyt.

Múzeumok az iskolákban  

„Legyen divat múzeumba járni!” – hirdeti a Mozaik Múzeumtúra edukációs programsorozat, amely idén harmadik alkalommal indult útjára. Az első élménynapot május 8-án az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskolában rendezték.

Okosváros felmérés  

Magyarország Kormánya tíz városban méri fel a digitális technológia elterjedtségét és a fejlesztési igényeket. A projekthez Újbuda Önkormányzata is csatlakozott.

Játszótérfestés Őrmezőn  

Egész családok érkeztek a Facebookon meghirdetett játszótérfestési akcióra május 11-én az őrmezői Költők parkjába.

Pajkos Piknik Őrmezőn  

Tömegesen érkeztek az őrmezeiek a Pajkos Piknikre május 18-án. A negyedik alkalommal megrendezett minifesztivál évről évre összekovácsolja a környékbelieket.

Bringázz a munkába!  

Májusban kezdődött a tizenhatodik Bringázz a munkába! országos kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Aktív Magyarország támogatásával.

B. Révész László a Kelenvölgyi Filmklubban  

B. Révész László rendező volt a vendége a Kelenvölgyi Filmklubnak május 17-én. A Kinyó Ferenczy Tamás filmrendező, producer által vezetett Doku 2019-ben Diogenész hordót keres című 2003-ban készült filmjét vetítették, amelyben az értelmiségi hajléktalanok sorsát, életét tárta fel a rendező.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×