Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Politika

 A testvérvárosok delegáltjai is megérkeztek a Kerület Napjára  

Hét partnervárosi delegáció érkezett Újbudára a Kerület Napjára. A vendégek és Hoffmann Tamás polgármester egyetértettek abban, hogy a települések között kapcsolatok erősek és gyümölcsözőek. A delegációk a tavaly felavatott – a partnertelepülések irányát mutató – Bocskai úti oszlopnál helyezték el virágcsokraikat.

Varsóban is minta lehet Újbuda családbarát programja  

Magyar családpolitikai intézkedések és módszerek tanulmányozására érkezett Budapestre Elżbieta Rafalska, a Lengyel Köztársaság család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős minisztere és küldöttsége. Ellátogatott a XI. kerületbe is, hogy informálódjon a Családbarát Újbuda program működéséről és tapasztalatairól.

Korrekt, de kemény ellenzéki politika  

Szeretném, ha a zivataros nagypolitika mellett legalább a kerületi közélet visszatérhetne ahhoz a gyakorlathoz, ami a rendszerváltás után jellemezte a helyi politikát, amikor a két oldal között volt párbeszéd, legalább az alapvető ügyekben konszenzusra törekedtek a pártok - mondta lapunknak Hintsch György, az MSZP-frakció új vezetője.

Újbudaiakat is kitüntettek a nemzeti ünnepen  

Fontos állami elismerést kapott Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezetője, valamint Magyar István c. tű. főtörzsőrmester, a XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője.

Januártól jön a legolcsóbb internetcsomag  

Minden magyarországi szolgáltató kínálatában elérhető lesz 2017. január 1-jétől a Digitális Jólét Alapcsomag – közölte a Világgazdasággal a Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos által vezetett Digitális Jólét Program titkársága.

1956: új emlékmű a Móriczon  

Emlékművet avatott az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Újbuda Önkormányzata a hatvan évvel ezelőtti események egyik központi helyszínén, a Móricz Zsigmond körtéren. Az emlékmű különlegessége, hogy esővíz hatására válik láthatóvá. 

Tömegek emlékeztek 1956 hőseire a Műegyetemnél  

A Műegyetem rakparton lévő 1956-os emlékmű megkoszorúzásával kezdődött az '56-os forradalom és szabadságharc hatvan éves évfordulójának központi ünnepségsorozata szombat délután. Ezt követően a Műegyetem ünnepségén tömegek emlékeztek a hatvan évvel ezelőtti bátor ifjúságra és az egyetemen történtekre. A tömeg végül fáklyás menetben vonult a Bem József térre. 

'56-os megemlékezések Újbudán  

Fotókiállítással, emléktáblaavatással, valamint koszorúzással folytatódott az 1956-os szabadságharc és forradalom hatvanadik évfordulójára rendezett kerületi ünnepségsorozat. Vasárnap felavatták a Móricz Zsigmond körtéri új '56-os emlékművet is.

Nyugállományú katonákat köszöntöttek Újbudán  

Október közepén három nyugállományú katonát köszöntöttek fel a kerületben születésnapjuk alkalmából. Vojtek István és Márkus István a 85., Nagy János a 90. életévét töltötte be idén ősszel. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

Emlékmű avatással ünnepli az ’56-os évfordulót Újbuda  

Az ’56-os forradalom és szabadságharc kitörésének 60. évfordulóján, október 23-án tartja Újbuda Önkormányzata a 2015-ben meghirdetett emlékmű-pályázat nyertes terve alapján készült emlékmű avatását a Móricz Zsigmond körtéren. Balázs Marcell és Pelle Zita alkotása esővíz hatására jeleníti meg az emlékezés sorait a Gombánál.

Oldalak