Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 14. hétfő, Helén

Hírek

Makró világ  

Hoffmann Tamás polgármester október 2-án nyitotta meg a 60+ fotókör tagjának, Pálinkás Ferencnének a kiállítását a Bölcső utcai 60+ programközpontban.

Köszönet az időseknek  

Október 1-jén, az önkormányzat idősek napi központi rendezvényén Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte az újbudai nyugdíjasokat a Fővárosi Művelődési Házban. A kerület vezetői átadták az Újbuda időseiért elismerő címeket is.

Választás: még egy hétig lehet átjelentkezni  

Már csak egy hétig, október 9-én 16 óráig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásra. Eddig több mint 17 ezren jelezték, hogy a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni.

Hétvégi találkozó a Kelensuliban  
 

A Kelenvölgyi Általános Iskola mindig is összetartó szülői közösséggel és jó tanár-diák kapcsolatokkal büszkélkedhetett. Ennek köszönhetően nyolc évvel ezelőtt úgy döntöttek, együtt töltenek el egy felhőtlen napot, hogy jobban megismerjék egymást. Az esemény olyan jól sikerült, hogy a Kelensuli főzőverseny és utcabál hagyománnyá vált, amit minden év szeptemberében ünnepelnek.

Eszközberuházás a Szent Kristóf Szakrendelőben  

Az Egészséges Budapest Program keretéből 111,3 millió forint értékben vehetett diagnosztikai és terápiás eszközöket az újbudai Szent KristófSzakrendelő gyermekegészségügyi központja - mondta Hoffmann Tamás polgármester kedden, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Egyre több az okostanterem Újbudán  
 

Újbuda tizenhetedik okostantermét adták át szeptember végén az Őrmezei Általános Iskolában. A Digitális Tanterem program a jövőben is folytatódik.

Főszerepben a biztonság – közlekedésről másképp  
 

Színes programokat kínált a Lite Ride Közlekedésbiztonsági Nap a Bikás parkban a Biztonság Hete záróeseményeként. Újbudán negyedik alkalommal szervezték meg a családi napot, amelynek fővédnökei Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, védnökei pedig Király Nóra és Molnár László alpolgármesterek voltak.

Újbudai tűzoltók a 34. SPAR Budapest Maratonon  

A Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség dolgozói is részt vettek a 34. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A futóversenyekre harmincezernél is többen neveztek be, a maratoni távot csaknem hatezren futották le. A fő versenyszámot a Vasas SC két atlétája, Jenkei Péter és Gyurkó Fanni nyerte.

Okoseszközök kisgyermekkorban  

Szeptember 25-én a B32 Galéria és Kultúrtérben tartottak konferenciát arról, hogy milyen hatással van az okoseszközök használata a kisgyermekekre. A Családbarát Újbuda Program eseményét Molnár László alpolgármester nyitotta meg.

Egy festőgeneráció a Molnár-C. Pál Múzeumban  

Kortársak – Sorstársak? címmel nyílt kiállítás a Molnár-C. Pál Múzeumban az egyaránt 125 éve született Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula, Molnár-C. Pál és Szőnyi István munkáiból.

ELEVEN ősz és digitális kultúra a Bartókon  
 

Koncertekkel, családi programokkal, gasztro- és művészeti rendezvényekkel várta az érdeklődőket az ELEVEN Ősz szeptember utolsó hétvégéjén a Bartók Béla úton. A már hagyománynak számító utcafesztivál idén is Újbuda Önkormányzata és a Kulturális Tizenegy Egyesület együttműködésével jött létre.

Műfüves sportpálya a Szivárvány Óvodában  
 

Modernebb környezetben sportolhatnak a kisgyermekek a felújított Gazdagréti Szivárvány Óvodában. A most felavatott műfüves sportpálya az ötödik ilyen létesítmény Újbudán.

Szent Mihály napi búcsú Albertfalván  

Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg az idén 200 éves Albertfalván a Szent Mihály napi búcsút. Az Albertfalvi Szent Mihály Plébánia és az Albertfalvi Keresztény Társas Kör rendezvényén jelen volt Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere is.

Urbán terefere vallásról és művészetről a B32-ben  

A májusban indult 11ek vagyunk/Urbán terefere című kerületi beszélgetős sorozat következő estjén, szeptember 30-án hitről és művészetről beszélget Csillag Péterrel, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum vezetőjével, Horváth Gergely íróval, műsorvezetővel és Szabó Levente építésszel Antal Nikolett, a B32 Galéria művészeti vezetője és Juhász Anna, a Hadik Irodalmi Szalon háziasszonya.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Tari Annamária a Családbarát Szülő Klubban  

Generációk együtt a munkaerőpiacon – generációk és a világháló címmel tartott előadást a Családbarát Szülő Klubban Tari Annamária, klinikai szakpszichológus március 19-én.