Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 13. péntek, Luca, Otília

Hírek: Oktatás

Két nagy elismerést kapott az újbudai igazgatónő

Palánczné Németh Zsuzsanna, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskolájának igazgatónője két nagy kitüntetést is kapott az elmúlt hetekben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Apáczai Csere János-díjjal ismerte el a neves gyógypedagógus tevékenységét, a Fővárosi Közgyűlés pedig Bárczy István-díjat adományozott a Leiningen utcai intézmény vezetőjének.

Kelenvölgyben is véget ért a tanév

A Kelenvölgyi Általános Iskola tanévzáróját június 21-én tartották, az eseményen Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László oktatásért felelős alpolgármester is részt vett.

Szeretnek versenyezni a kerületi diákok

Csaknem negyven újbudai tanulmányi versenyt szerveztek 89 kategóriában a 2017/2018-as tanévben az iskolák és az önkormányzat. Voltak köztük tantárgyi, tematikus, iskolán belüli és szabadtéri vetélkedők is. Nem csak a magolásról, a négy fal közötti tanulásról szólt a múlt héten véget érő tanév.

Elég férőhely van az általános iskolákban

Több helyen volt idén is erős túljelentkezés a kerületi általános és középiskolákban. Az önkormányzat – az állami illetékesekkel együttműködve – bővítési és fejlesztési döntésekre készül.

Intézményfejlesztés és tehetséggondozás

Itt a vakáció, kiürülnek az iskolák, ahol év közben megannyi esemény, verseny, ünnepség van, amelyeknek tevékeny része az önkormányzat is. A 2017/2018-as tanévet Molnár László oktatásért felelős alpolgármesterrel értékeltük.

 Szlovákiában a Mozaik Múzeumtúra

A határon túlra, a szlovákiai Udvard községbe látogat a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozat június 20-án. A 11. kerületben működő és a programot megvalósító Felelős Szülők Iskolája célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas foglalkozásokkal közelebb vigye a múzeumok világát a diákokhoz és a pedagógusokhoz, ízelítőt adjon számukra a magyar kulturális örökségből.

Vége a tanévnek, elkezdődött a vakáció

Véget ért a tanév, az ország valamennyi iskolájában elballagtak a nyolcadikosok – június 15-én. A Bocskai István Általános Iskola udvara is zsúfolásig megtelt az utolsó tanítási napon, ahol diákok köszöntek el tanáraiktól és egymástól. Az iskolai és kerületi versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő tanulókat is kitüntették.

Nincs változás a tanítási év hosszában

 A tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nincs változás - írja honlapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), miután a Magyar Közlönyben megjelent a 2018/2019. tanév rendjéről szóló EMMI rendelet.

Családi nap a Bárdosban

Először tartottak családi napot a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A közösségformáló rendezvényen Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás és egyik alpolgármestere, Molnár László is részt vett.

Újbudai pedagógus kapott Apáczai Csere János-díjat

Pedagógusnap alkalmából az ország legkiválóbb tanítóit és tanárait köszöntötte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban. Az ünnepeltek között volt Palánczné Németh Zsuzsanna, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskolájának igazgatója is.

Újbudai diákok is nyertek a Szabad a vers pályázaton

Két újbudai diák is különdíjat kapott a Szabad a vers! országos verspályázaton. Az általános iskola felső tagozatos és középiskolás tanulók újragondolták nagy költőink családhoz köthető, családról, kötődésekről szóló verseit. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága által, a Családok Éve alkalmából meghirdetett pályázatára összesen 254 alkotás érkezett, a díjátadót május 29-én tartották.

Díjazták a legjobb újbudai robotprogramozókat

Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte azt a három újbudai robotprogramozó csapatot, amelynek tagjai kiemelkedő eredményt értek el az április közepén, Kecskeméten megrendezett Robotprogramozó Országos Csapatversenyen.

Rendhagyó történelemórák testvérvárosunkban

Újbuda Önkormányzata és a kerület egyik testvérvárosa, Kézdiszentlélek közös megemlékezést tartott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából az erdélyi Kovászna megyei településen.

Oldalak