Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. péntek, Miklós

Hírek: Oktatás

Megkezdődött a tanév

Újbudán ötven általános iskolában és középiskolában csengettek be szeptember első hétfőjén. A kerület központi tanévnyitó rendezvényét a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában tartották.

A Jövő Pedagógusa

Salamon Péterné, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola tanítója nyerte azt a pályázatot, amelyet az önkormányzat és az Újbuda Smart 11 Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Kft. írt ki tavasszal A Jövő Pedagógusa címmel. A tanárok egy olyan 45 perces, digitális eszközöket alkalmazó tanórával pályázhattak, amelyet a kerületi iskolák okostantermei­ben lehet megtartani.

Összefogás a biztonságos közlekedésért

Újbuda kiemelt figyelmet fordít az iskolakezdéssel összefüggő közlekedésbiztonsági intézkedésekre. Ennek jegyében tartottak egyeztetést a tanév kezdete előtt.

Szakmai konferenciával indult a tanév Újbudán

A 2019/20-as tanévre vonatkozó változások és fejlesztések álltak annak a Szakmai Tanévnyitó Konferenciának a középpontjában, amelyen az újbudai intézmények vezetői vettek részt. Az eseményen szó esett a nyári fejlesztésekről, az oktatási rendszerben történt módosításokról, valamint a személyügyi kérdésekről is. Az eseményen a kerület vezetése mellett az új tankerületi igazgató, Hományi Tamás Márton is részt vett.

Teljesen megújul a Keveháza Utcai Óvoda játszóudvara

Tavaly nyáron készült el a Keveháza Utcai Óvodában a játszóudvar felújításának első üteme, amely során az épület mögötti udvarrész egyik fele újult meg. Elbontották a régi, rossz állapotú homokozót és játékokat, helyettük korszerű játszóeszközöket helyeztek ki ütéscsillapító burkolatra. Az udvart kismotorpálya foglalja keretbe, ennek kiépítése idén folytatódik. A második ütemben, most nyáron az épület mögötti udvarrész másik felén is elbontották a régi játékokat.

Készülődés az évnyitóra

Napokon belül újraindul az élet a kerületi gyermekintézményekben. A bölcsődékben és az óvodákban minden újbudai gyermeknek jut hely, az évkezdést – egyéb intézkedések mellett – hasznos csomagokkal könnyíti meg az önkormányzat az óvodák mellett az iskolákban is.

Zenei képzést kapnak a bölcsődei nevelők Újbudán

Harmincórás zenei képzést kapnak a bölcsődei nevelők Újbudán, a résztvevők a zenei képességek fejlesztése mellett a kisgyermekkori zenei nevelés módszertanát is elsajátíthatják - közölte a Ringató módszert kidolgozó Gróh Ilona csütörtökön az M1 adásában.

Tehetség Tábor a Vadkerti-tónál

Újbuda Önkormány­zatának támogatásával az Újbudai Pedagógiai Iroda és az Újbudai Tehetségsegítő Tanács idén is intenzív tehetséggondozó tábort szervezett a XI. kerületben tanuló, kiemelkedő eredményeket elérő diákok számára Soltvadkerten.

Főbb dátumok a tanévben

Lassan véget ér a nyári szünet, kezdődik az iskola: ezek a legfontosabb dátumok a 2019/2020-as tanévben.

Bővül a Törcsvár Utcai Óvoda

Az önkormányzat óvodai férőhelybővítési programjának keretében idén két újabb csoportszobával gazdagodik a Törcsvár Utcai Óvoda, így további hatvan gyermek kaphat elhelyezést Sasadon.

Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok

Szerda este nyilvánosságra hozták a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárait. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 112 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára, és ki hol kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben.

Kiválóan sikerült az idei érettségi

A matematikán kívül szinten minden tantárgyból jobb eredménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi - írja a Magyar Nemzet. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint a vizsgák 33 százaléka jelesre sikerült és az érdemjegyek mindössze egy százalék lett elégtelen. Idegen nyelvekből kifejezetten jól szerepeltek a fiatalok, de javult a legtöbb természettudományos eredmény is.

Oldalak