Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 24. vasárnap, Eszter, Eliza

Hírek: Oktatás

Koronavírus – elnéptelenednek az egyetemek

Intézménylátogatási tilalmat rendelt el a kormány a magyarországi egyetemeken. Mostantól az oktatás csakis távoktatás formájában valósulhat meg, az egyetemi épületeket legkésőbb hétfőtől be kell zárni. Ehhez alkalmazkodva csütörtöktől bezárta kapuikat kerületben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Szent István Egyetem és az Edutus Egyetem.

Újbudai Pedagógiai Napok a kerületben

2008 óta évente visszatérő program a kerületben az Újbudai Pedagógiai Napok. Az Újbudai Pedagógiai Iroda rendezvényének nyitóprogramját március 5-én rendezték meg a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében. László Imre polgármester köszöntője után szakmai előadásokra és a Jövő pedagógusai pályázat eredményhirdetésére is sor került, a díjakat Orosz Anna alpolgármester adta át.

Érzékenyítő sportnap az Újbudai Palánták Óvodában

A Magyar Parasport Napja alkalmából érzékenyítő sportnapot tartottak az Észak-Kelenföldi Óvoda Újbudai Palánták Óvodájában február 21-én. Az intézmény pedagógusai a évente rendeznek tematikus, érzékenyítő hetet az óvodásoknak, ennek záróprogramja volt idén a sportnap.

Újabb fontos határidő a felvételizőknek

Csütörtökig kell hitelesíteni a felvételizőknek jelentkezésüket a szeptemberben induló képzésekre. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a hitelesítés elvégezhető az ügyfélkapun keresztül, de lehetőség van az adatlap postai beküldésére is.

Az óvodáknak békére, nem központosításra van szükségük

Az óvodáknak nem egy áldatlan átszervezésre, a szakmai fejlődés és gazdasági függetlenség ösztönzését megszüntető, a minőséget rontó központosításra van szükségük, hanem a dolgozók anyagi és emberi megbecsülésére, a fejlesztőpedagógus-ellátás erősítésére, korszerű terekre, energetikai modernizációra, játékokra, és mindenekelőtt: békére. Orosz Anna oktatásért felelős alpolgármester véleménye.

Itt a középiskolai és egyetemi jelentkezések ideje

A felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek február 15-ig kell meghozniuk a döntést, hogy melyik egyetem melyik szakján szeretnének továbbtanulni. A középiskolai jelentkezési lapokat február 18-áig kell beküldeni.

Új eljárásrend az iskolaérettség megállapítására

A tanköteles kort, vagyis a hatodik életévét legkésőbb 2020. augusztus 31-éig elérő gyermek további egy évig óvodában maradásáról az Oktatási Hivatal (OH) dönt. Azok a szülők, akik azt vélelmezik, idén tankötelessé váló gyermekük számára az iskolakezdés még nem indokolt, 2020. január 31-éig nyújthatnak be kérelmet.

Csütörtökön nyit az Educatio kiállítás

Január 9-11. között rendezik meg a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. Az oktatási seregszemlén a pályaválasztás előtt álló fiatalok interaktív programokon vehetnek részt, és megismerkedhetnek a felsőoktatás aktualitásaival - közölte a szervező Oktatási Hivatal (OH).

 3 és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit

Kétszer, 3 éves és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit, így derül ki, hogy ki alkalmas az iskolakezdésre - mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója hétfő az M1 adásában, ahol az iskolaérettség megállapítására vonatkozó új eljárásrendről beszéltek.

Oldalak