Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 24. szombat, Bertalan

Hírek: Oktatás

Láthatósági mellény a kerületi óvodásoknak

Négyezer láthatósági mellénnyel gazdagodnak a kerület óvodásai. Újbuda Önkormányzata a gyermekek megóvása mellett ezzel is szeretné ösztönözni a biztonságos és felelősségteljes közlekedés elterjedését.

ECDL tanfolyam újbudai álláskeresőknek

Második alkalommal szervezett ECDL számítástechnikai tanfolyamot kerületi álláskeresőknek az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. és az Ericsson Magyarország Kft.

Tanévnyitó az intézményvezetőknek

A kerületi iskolák igazgatóinak tartottak évnyitó ünnepséget az Önkormányzat dísztermében, ahol a 2017/18-as tanév legfontosabb feladatait és változásait összegezték Újbuda vezetői.

Tanulmányi ösztöndíj

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata a 20/2017.(V.3.)XI. ÖK számú rendelete alapján tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet a tehetséges és kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő diákok részére a 2017/2018-as tanévre.

Online is igényelhető a diákhitel

A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel - jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Megkezdődött a tanév Újbudán is

1055 elsős kezdte meg a tanévet szeptember elsején Újbudán, így az alapfokú oktatásban részesülő diákok száma meghaladja a 8300-at a kerületben. A központi tanévnyitó ünnepség a Teleki Blanka Általános Iskolában volt.

Véget ér a nyári szünet, megkezdődött a tanév

Megkezdődött a 2017/18-as tanév, szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdte meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer.

A lehetőségek és esélyek tanéve lehet az idei

A most induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata: a diákok arra, hogy tanuljanak, a tanárok arra, hogy tanítsanak, az iskolafenntartók pedig a feltételek biztosítására - közölte az oktatási államtitkár péntek reggeli sajtótájékoztatóján.

Szeptemberben több rendőr lesz az iskolák környékén

Szeptemberben több rendőr lesz azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, de polgárőrök is segítik az iskolakezdéshez kapcsolódó feladatokat - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt az MTI-nek. A rendőrség csütörtökön, a székesfehérváron kezdte meg a tanévkezdéshez kapcsolódó figyelemfelhívó kampányát.

Felmérik a fiatalok nyelvtudását

Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról, nyelvismeretéről ősszel - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatón.

Tanszercsomaggal segíti a családokat az önkormányzat

Az előző évekhez hasonlóan idén szeptemberben is tanszercsomagot kapnak az alsó tagozatos gyermekek Újbudán, segítve ezzel a szülőket, hogy gyermekeik zökkenőmentesen kezdhessék az új tanévet. Szeptembertől több mint 5000 újbudai gyermek jut így füzetekhez, írószerekhez.

A tankönyvek többsége már az iskolákban van

Az oktatási intézmények által megrendelt 12,7 millió tankönyv jelentős része már az iskolákban van, mindössze 200 ezer tankönyvnek kell még augusztus 31-ig eljutnia az intézményekhez.

A vártnál korábban érkezik idén a családtámogatás

Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások; a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet) - jelentette be az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján. Novák Katalin ismertetése szerint a családtámogatásokat hétfőn utalják el, míg a posta kedden kézbesíti az ellátásokat.

Oldalak