Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 17. kedd, Zsófia

Hírek: Oktatás

Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok  

Szerda este nyilvánosságra hozták a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárait. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 112 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára, és ki hol kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben.

Kiválóan sikerült az idei érettségi  

A matematikán kívül szinten minden tantárgyból jobb eredménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi - írja a Magyar Nemzet. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint a vizsgák 33 százaléka jelesre sikerült és az érdemjegyek mindössze egy százalék lett elégtelen. Idegen nyelvekből kifejezetten jól szerepeltek a fiatalok, de javult a legtöbb természettudományos eredmény is.

Bárczy István-díjas a Montágh gyógypedagógus igazgatónője  

Györeiné Boross Csilla évekig dolgozott gyógypedagógusként, készségfejlesztő szakiskolában folytatott közismereti képzést, a fejlesztő nevelő-oktató tevékenységben, az utazó gyógypedagógusi hálózatban vezetőként működött közre. A XII. kerületből jár dolgozni az Újbudai Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe, amelynek 2012 óta vezetője.

Rendhagyó környezetismereti órák  

A Kelenvölgyi Általános Iskola, az adai Cseh Károly Általános Iskola és a moholi Novák Radonic Általános Iskola pedagógusai tartottak közösen rendhagyó környezetismereti órákat a klímaváltozás hatásairól az adai és a moholi általános iskola hetedikeseinek június elején a vajdasági Adán, Újbuda egyik testvérvárosában.

Határtalanul a Domokos Pál Péter Általános Iskolában  

A Domokos Pál Péter Általános Iskola, a Délbudai Tankerület közreműködésével, 2018-ban is sikeresen pályázott a HATÁRTALANUL projektre. A program keretében 44 hetedikes diák és tanáraik utaztak a Felvidékre, ahol feledhetetlen napokat el 2018. október 2-6 között.

Jutalmazták a legkiválóbb tanulókat  
 

A Kosztolányi Dezső téri Tranzitban fogadta az önkormányzat azokat a kiválóan teljesítő tanulókat, akik a XI. kerület oktatási intézményeiben a tanárok és igazgatók értékelése szerint a legjobban teljesítettek az elmúlt tanévben. A nagy hagyománnyal rendelkező ünnepségen 23 diáknak adott át oklevelet és könyvjutalmat Molnár László alpolgármester és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő.

Tanévzáró a Petőfi iskolában  
 

Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte a tanulókat, szülőket és a pedagógusokat a kerületi központi tanévzáró ünnepségen az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában.

 

Tudás, közösség, Újbuda  

Több mint tízezer gyermekről, diákról gondoskodnak a XI. kerület köznevelési intézményeiben. Újbuda Önkormányzata évek óta egy jól átgondolt köznevelési terv és hosszú távú intézményfejlesztési koncepció mentén dolgozik azért, hogy az újbudai gyerekeknek az egyéni fejlődésüknek megfelelő, legmagasabb szintű ellátást nyújtsa.

Véget ért a tanév  

A 2018/2019-es tanév június 14-én ért véget, a diákoknak legközelebb szeptember 2-án kell iskolapadba ülniük.

Kimagaslóan sportos tanévet zártunk  
 

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Diáksport tanévzárót és díjkiosztót a kerületben. Az ünnepségen Újbuda Önkormányzata elismerte a testnevelő pedagógusok és iskolaigazgatók egész éves fáradozását, továbbá díjazta a legeredményesebb diáksportolókat.

Pénteken véget ér a tanév, kezdődik a vakáció  

Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban. A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek

Újbudai pedagógusok kaptak Bárczy István díjat  
 

Átadták az idei Bárczy István-díjakat, az elismerést Györeiné Boross Csilla, az Újbudai Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetője, valamint Rakonczai György, a Mechantronikai Szakgimnázim matematikatanára is megkapta. A pedagógusnap alkalmából összesen 25-en vehették át a díjat a Főpolgármesteri Hivatalban.

Pedagógusok bálja Kamaraerdőn  
 

A hagyományoknak megfelelően Kamaraerdőn rendezték meg a tizenötödik pedagógus bált. A bölcsődei, óvodai és iskolai nevelőket, tanítókat és tanárokat Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×