Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Oktatás

Albertfalva Mozaik vetélkedő  

Március 11-én rendezték meg az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskolában az Albertfalva Mozaik helytörténeti vetélkedőt. A versenyen a Petőfi mellett a Don Bosco Katolikus Általános Iskola és a Szent II. János Pál Iskolaközpont felsős diákjai is részt vehettek.

Bővült a Bóbita Bölcsőde  

Új részleggel bővült Albertfalván a Tündér játszócsoportnak helyet adó Bóbita Bölcsőde. Az avatót február 28-án tartották Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Unger Katalin, az Újbudai Bölcsődei Intézmények vezetője jelenlétében.

Realizálódik a külföldi nyelvtanulás lehetősége  

Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatón. Kásler Miklós azt mondta: a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert.

Február 18-ig lehet jelentkezni a középfokú intézményekbe  

Az Oktatási Hivatal több mint 90 százalékban feldolgozta a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok eredményeit, és honlapján nyilvánosságra hozta azok átlagait és eloszlását. Így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és eldönthetik, hogy mely iskolákba jelentkeznek február 18-ig.

Ma kiderülnek a középiskolai felvételi eredmények  

Hamarosan valamennyi középiskolába jelentkező gyerek megtudja írásbeli vizsgája pontszámát. Szóbeli vizsgát csak azok a középiskolák szervezhetnek, amelyek előírták a központi írásbeli vizsgán a részvételt. A szóbeliket február 21. és március 14. között tartják országszerte.

Erasmus+ program a matematika oktatásáért  
 

Hat európai ország 22 pedagógusa vett részt a Szent II. János Pál Iskolaközpontban tartott szakmai fórumon, hogy megvitassa a matematikatanítás új lehetőségeit, módszereit. Az Erasmus+ program Matematika az én világomban projekt részeként tartott eseményen Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte a résztvevőket.

Megjelent a felvételi tájékoztató kiegészítése  

Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, a felsőoktatási intézmények a december 20-án kiadott tájékoztatóban közölt adatok egy részét módosították, és új képzéseket is meghirdettek. A szeptemberi képzésekre február 15-én éjfélig lehet jelentkezni.

Számítógépek a kerületi iskoláknak  

-A kerületi iskolák számítógéppark-fejlesztésének támogatását vállalta az önkormányzat az Újbuda Smart 11 Nonprofit Informatikai Kft. közreműködésével. Elsőként a Bocskai István Általános Iskola alapítványa vehette át múlt év végén az új eszközöket.

Mindent a központi felvételiről  

Január 19-én 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok.

Itt vannak az idei érettségi dátumai  

Mikor kezdődik a 2019-es érettségi szezon, és meddig tartanak az írásbeli és a szóbeli vizsgák? Az Eduline összegyűjtötte a legfontosabb dátumokat.

Kulturális-köznevelési program indul gyerekeknek  

Évente egyszer ingyenes színházi, cirkuszi- és táncelőadásra, valamint komolyzenei koncertre juthatnak el az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális-köznevelési programja keretében az általános iskolások.

Ünnepi előadás volt a Kelenvölgyi suliban  

A Kelenvölgyi Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy ünnepek előtt színdarabot mutatnak be a diákok. Idén az Alíz Csodaországban című produkcióval lepték meg a szülőket.

Oldalak