Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Oktatás

Kamarazenei Fesztivált tartottak a Weiner diákjai  

Idén is ünnepi hangversenyt tartottak a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében. A hangverseny, hagyományoknak megfelelően, a Weiner Kamarazenei Fesztivál gálarendezvénye.

Március 16-17-én módosítható a középfokú jelentkezés  

A középfokú felvételi eljárásban egy alkalommal módosíthatják eredeti továbbtanulási szándékukat a tanulók. Módosító tanulói adatlapot kell kitölteniük az általános iskolájukban március 16-án, 17-én - közölte az Oktatási Hivatal.

Folytatódik a Fiatal tehetség program  

Folytatódik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal tehetség programja a tanév második felében is, az első félév tapasztalatai szerint a diákok motiváció és a csapatmunka terén fejlődtek a legtöbbet.

Ismert élelmiszeripari cégeknél tanulnak majd a SZIE hallgatói  

Duális képzésről szóló együttműködési megállapodást kötött a Szent István Egyetem és nyolc élelmiszeripari vállalat vezetője február 23-án. Szövetségük értelmében a cégek számára magas elméleti tudással rendelkező hallgatókat biztosít az egyetem, a diákok pedig szakmai gyakorlatra tehetnek szert.

Új ösztöndíjra pályázhatnak felsőoktatási hallgatók  

Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a program első félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg - jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

A38: a hangok, fények, képek világa  

Február 15-ig lehet jelentkezni az A38 Hajó technikai iskolájába, az Akadémia38-ba. Ehhez kapcsolódóan február 6-án nyílt napon mutatták be a hangosítás, a világosítás és a mozgóképgyártás világágát az érdeklődőknek.

Még két hétig lehet beadni a felsőoktatási jelentkezéseket  

Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. Az idén három helyet díjmentesen lehet megjelölni és összesen hat helyre lehet kérelmet beadni. A jelentkezőknek több helyen változásra kell számítaniuk az állami ösztöndíjas képzések előzetesen meghatározott ponthatárainál.

Lezárult a budai campus integrációja  

Sikeresen lezárult a Szent István Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem három budai karának integrációja - mondta Tőzsér János, a gödöllői központú felsőoktatási intézmény rektora.

Itt vannak keresztféléves pontszámok  

Nyilvánosak a februárban induló képzések ponthatárai. A keresztféléves képzésekre idén csaknem öt és fél ezren jelentkeztek, közülük 4388 felelt meg a feltételeknek, és kezdheti meg tanulmányait februárban.

A keresztféléves felvételi eljárásban alapképzésre 353, felsőoktatási szakképzésre 115, mesterképzésre pedig 3920 hallgatót vettek fel. Az eljárásban főként mesterképzéseket hirdettek meg az intézmények – közölte az Oktatási Hivatal.

Még egy hónap van a felsőoktatási jelentkezésekre  

Még egy hónapig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan mester- és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre. A kérelmeket összesen hat helyre lehet leadni, melyek közül hármat díjmentesen lehet megjelölni. Az eljárás szabályait tartalmazó online tájékoztató és a felsőoktatási intézmények képzései a www.felvi.hu oldalon érhetők el.

Cirkuszközpont nyílik a kerületben, zsonglőrködés volt a Montághban  

Hamarosan cirkuszközpontot nyit Újbudán a Magyar Zsonglőr Egyesület. Ehhez kapcsolódóan a Montágh Imre Általános Iskolában tartottak zsonglőrfoglalkozást január 12-én. Az eseményen az önkormányzat Közös a napunk! címmel indított, integrációt segítő óvodai programjának szereplői vettek részt.

Oldalak