Jótékonysági gálával ünnepelt az alapítványi iskola
Látványos bemutatóval ünnepelte alapításának negyedszázados évfordulóját a Vadaskert Általános Iskola. A Stefánia Palotában tartott ünnepélyen Molnár László alpolgármester is résztvett május 12-én.
Látványos bemutatóval ünnepelte alapításának negyedszázados évfordulóját a Vadaskert Általános Iskola. A Stefánia Palotában tartott ünnepélyen Molnár László alpolgármester is résztvett május 12-én.
A Határtalanul program keretében három napra Délvidékre látogattak az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 7. osztályosai.
Második alkalommal rendezte meg a Nagy Digitális Kalandot a a Logiscool Digitális Tudásért Alapítványa és a Vodafone Hungary. A vetélkedőt egyszerre 35 helyszínen, köztük a XI. a Újbudai Grosics Gyula Általános Iskolában tartották. A kerületi iskola tornatermében közel kétszáz, a digitális világ iránt érdeklődő gyerek versenyzet.
Közel 65 ezer diák tett írásbeli érettségi vizsgát csütörtökön angol nyelvből - közölte az Oktatási Hivatal. Középszinten 1 165 helyszínen 53 728-an, emelt szinten 132 helyszínen 10 584-en vizsgáztak.
Május 11-éig kell azokat a gyerekeket beiratni a kerületi óvodákba – az intézmények nyitva tartási idejében –, akik augusztus végéig betöltik a hároméves életkorukat.
Több mint 74 ezer diák ad számot tudásáról közép- és emelt szinten a szerdai történelem írásbeli érettségi vizsgákon - közölte az Oktatási Hivatal.
Országszerte csaknem 74 ezer diák tett írásbeli matematika érettségi vizsgát.
Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból. Az érettségi vizsga a nemzetiségi írásbelikkel kezdődik, majd hétfőn a magyar írásbelikkel folytatódik.
Az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola fennállásának 50. évfordulójához kapcsolódóan rendezték meg a Teleki Napokat április 23-25. között. A zárónapra ért utolsó helyszínére, a Bikszádi úti intézménybe a látványos múzeumpedagógiai roadshow, a Mozaik Múzeumtúra iskolai programsorozata.
A 'Feel better, Learn better, Live better' nemzetközi projekttalálkozó nyitó rendezvényét tartották az önkormányzat dísztermében április 24-én. Kétéves program során francia, finn, belga és spanyol iskolákkal működik együtt a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola.
Tortával, az elmúlt évtizedeket bemutató kisfilmmel, verssel és csodás hangszeres muzsikával ünnepelték a pedagógusok, a gyerekek és a meghívottak az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola fennállásának 50. évfordulóját.
Vándorsólymot, balint, szitakötőt, süngombát ábrázolnak azok a képek, amelyek az idén meghirdetett Föld napjához kapcsolódó rajzpályázatra készültek. Az elmúlt évekhez képest ezúttal több pályamű érkezett, ezért a jutalmakat a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében adták át.
Április 13-án, pénteken rendezték meg az Őrmezei Közösségi Házban a XVII. Újbudai Jancsó Adrienne Vers- és Prózamondó Versenyt. A Magyar Költészet Napjához kapcsolódó eseményre babonáról szóló költeménnyel vagy prózával nevezhettek az újbudai általános- és középiskolások.
Több mint negyven éve nyílt meg a jelenleg Mozgolóda néven ismert óvoda a Lecke utcában. Ez adta az apropóját, hogy fogadással és zöld fal átadásával ünnepeljenek április 13-án.
Számítógépeket adományozott a TATA Consultancy Services az újbudai óvodáknak. A vállalat így segíti az intézményekben végzett környezettudatos nevelést, amely mintaként szolgál országszerte.