Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 19. péntek, Emília

Hírek: Kultúra

Indul az évad a Fonóban  

"Tegnap is ma mentem haza, ma is holnap megyek haza" szlogennel nyitnak a Fonós táncházak. Új sorozat is indul Fonó session néven és lesz hiánypótló Kamasz táncház is. A koncertprogram különlegessége a görög Ross Daly - Kelly Thoma formációja és a Meybahar, az Ötödik évszak, azaz Csoóri Sándor Sündi által alapított népzenei banda. Fellép még a Lisztes-Unger Cimbalom Brothers, a Kárpáti Dódi Priváti Projekt, Porteleki Áron és Czitrom Ádám, valamint a Vodku fiai is.

Testvérvárosi elismerés  

Újbuda vajdasági testvérvárosában, Adán kapott köszönőlevelet a polgármestertől Sass Szilárd XI. kerületi önkormányzati képviselő. Az ő kezdeményezésére alapította 2012-ben Újbuda Önkormányzata „A magyar nyelvért” Szarvas Gábor Emlékdíjat, melyet öt magyarlakta testvértelepülésen adnak át minden évben egy-egy tehetséges végzős általános iskolásnak.

Séták a kerület természeti és kulturális értékeiről  

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzata együttműködésével – programsorozatot indít a kerület természeti és kulturális értékeinek megismertetésére. A sorozat a 2014-es, a 2015/16-os és a 2017/18-as évi, nagy érdeklődést kiváltó rendezvények bővített és felfrissített ismétlése.

Dokumentumfilm Juhász Ferencről  

Augusztus 16-án lenne 90 éves Juhász Ferenc költő, és az évforduló elé időzítve most vasárnap mutatják be a Duna World TV-n A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90 című dokumentumfilmet, melyet a költő lánya, Juhász Anna irodalmár és Surányi András rendezett.

Földön lebegők, égen járók  

Piros hajú nők, mosolygó családapák, gyerekek mellett bizarr úszó vagy repülő teremtmények is láthatók Rofusz Kinga grafikus augusztus 16-án nyíló kiállításán a B32 Galéria Trezor termében.

Színes monokrómok a B32 Galériában  
 

Gál András képzőművész ma már nem csak a szürke színt használja alkotásaihoz. A piros, a sárga és ezek pasztellárnyalatai is megjelennek legújabb akvarelljein. Új munkák című kiállítása augusztus 15-én nyílik a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Kulturális Örökség Napjai 2018  

Az idei évet a Kulturális Örökség Európai Évének nyilvánította az Európai Bizottság. A Kulturális Örökség Napjait szeptember 15-16-án tartják, amikor több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely máskor nem, részlegesen vagy időlegesen látogatható.

Tűzgrafikus kapta Újbuda különdíját  
 

Félszáz kézműves foglalkozás 219 képviselője küldte el legszebb alkotását a Magyar Kézművességért Alapítvány nyári pályázatára. Munkáikból a Duna Palotában rendeztek kiállítást, a díjazottak között újbudai művész is van.

Változás: az A38-on lép fel a SOJA  

Az A38 hajón lesz a SOJA-koncert július 11-én - közölték a szervezők szerdán. Az egyik legnépszerűbb amerikai reggae zenekar budapesti fellépése eredetileg a Barba Negra Trackben lett volna. Mint írták, a már megvásárolt jegyek érvényesek az új helyszínre, és belépők továbbra is válthatók az A38-beli koncertre.

Elismerést kapott a képviselő  

Köszönőlevelet adományozott Sass Szilárd önkormányzati képviselőnek A Magyar Nyelvért Emlékdíj adai meghonosításáért Újbuda délvidéki testvérvárosának polgármestere. Bilicki Zoltán július 3-án, Ada Község Napján adta át az elismerést.

Szirányi István képes meséi a Trezorban  

GEO/EGO – korai fotók és újabb művészkönyvek címmel nyílt meg a grafikusként és fotográfusként is ismert kerületi művész, Szirányi István kiállítása a B32 Trezor Galériájában. A tárlatot a művész nyitotta meg június 28-án.

Szeptemberben érkezik az új finn nagykövet  
 

Elköszönt hivatalától, kollégáitól és barátaitól Petri Tuomi-Nikula Finnország magyarországi nagykövete, aki a nyarat már otthonában és nyaralójában tölti, Helsinkitől nem messze, feleségével. Utódjának szeptemberben adja át a „stafétabotot”.

Nemzetközi kiállítás a Bartók 1 Galériában  

Francia és magyar, köztük több újbudai művész alkotásai látható a Bartók 1 Galériában július 8-ig. A tárlatot az Artistik Move Europe Francia-Magyar Művészeti Egyesület (AME) szervezte Ecce Homo címmel. .

Oldalak

LEGFRISSEBB
×