Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 20. csütörtök, Rafael

Hírek: Gazdaság

NAV: változás a lakhatási támogatásoknál  

Január 1-jétől megszűnt a mobilitási célú lakhatási támogatás és a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége, továbbá változtak a munkásszállásra vonatkozó szabályok - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján közzétett tájékoztatókban.

Célszerű még januárban nyilatkozni az adókedvezményekről  

A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről, mert a kedvezmények hatása így már a januári jövedelemben jelentkezik – írja a Pénzügyminisztérium. Több női betegség után is érvényesíthető lesz a tartósan betegek adókedvezménye.

Épül az Etele Plaza Újbudán  

Pillanatkép az épülő Etele Plaza az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, az Etele tér közvetlen közelében 2019. január 8-án.

Vállalkozni tanultak a fiatalok  
 

Ünnepélyes díjkiosztással zárult az önkormányzat NewGenerationSkills projektjének pilot fázisában lévő Dynamic Learning Package (DLP) elnevezésű fejezete. A programban kerületi 15-26 év közötti fiatalok vettek részt.

Lezárult az idei Újbuda Startup pályázat  
 

Tizenkét csapat vett részt ötleteivel az idei Újbuda Startup pályázat döntőjében. A negyedik alkalommal meghirdetett verseny utolsó fordulóját december 14-én tartották.

Életet menthet a 77 elektronika új eszköze  

MTI Fotó/Bruzák Noémi

Száz milliós nagyságrendű innováció eredményeként okos minilabort fejlesztett ki az újbudai 77 Elektronika Kft. A készülék segítségével akár egy háziorvos, egy mentőorvos vagy egy sürgősségi orvos is néhány perc alatt, helyben, a levett vérből elvégezhet olyan vizsgálatokat, melyekhez eddig komplett laboranalízisre volt szükség.

Egymásra épülő fejlesztések  

A Gazdagréti Szivárvány Óvoda játszóudvara

Az önkormányzat évek óta Újbuda lakóinak igényeit felmérve követi a kerület változásait, és a folyamatokat előrevetítve hosszú távú fejlesztéseket tervez, illetve valósít meg. A programok egymásra épülnek, és a pénzügyi lehetőségek ütemezett biztosításával teljesednek ki.

Megújult a Gazdagréti tér  
 

Elkészült a Kaptató sétány északi végén fekvő Gazdagréti tér. A megújult közterületet december 9-én adta át Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás polgármester, a projekt Budapest Főváros Támogatásával a TÉR-KÖZ pályázat keretében valósult meg.

Szerkezetkész a Budapest ONE  

Látványosan halad a Budapest ONE Business Park építése a 4-es metró, a Kelenföldi pályaudvar, valamint az M1-M7 autópályák bevezető szakaszának találkozásánál. A közel 40 méteres, kilenc szintes irodaházat a Futureal-csoport valósítja meg Őrmezőn. A WELL Building Platina előminősítés szerzett szalagépület első ütemét 2019 második felében adják át.

Magyar termékek előnyben  

Bőséges választékkal nyílt meg a Kondorosi úton a Reál Alfa áruház. A zömmel magyar termelőktől származó terméket kínáló szupermarketet Nagy István agrárminiszter, Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője és Kujbus Tibor ügyvezető igazgató adta át.

Segítség az álláskeresőknek  
 

Több mint félszáz munkáltató 2500 állást kínált a nyolcadik alkalommal megrendezett Újbudai Állásbörzén. A XI. kerületben egy év alatt tizedével csökkent az álláskeresők száma.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×