Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Közelebb a sérültekhez

Vajon mindannyian tudjuk, mit kell tennünk, amikor egy vak embert segítenék át a zebrán, vagy egy hallássérülttel szeretnénk megértetni magunkat? A válasz nem olyan evidens, mint azt elsőre gondoljuk. A Nem adom fel Alapítvány éppen azért indított érzékenyítő tréninget vállalatok és önkormányzatok számára, hogy az épek és sérültek társadalma jobban megismerje egymást.

Sokan nem mernek hozzánk odajönni, vagy mernek, de nem tudják, hogyan - nevezte meg a két "világ" közti problémák egyikét Papp Szabolcs, a Nem adom fel Alapítvány szóvivője. A Polgármesteri Hivatalban tartott érzékenyítő tréningen elmondta, a program segít megismerni és megérteni a fogyatékos emberek világát, mindennapi gondjaikat, kihívásaikat, a speciális élethelyzetükből adódó nehézségeket. A képzés alatt ráadásul olyan tapasztalattal gazdagodnak a résztvevők, melyet nem csak munkájukban, hanem az élet számos terültén, így a saját akadályaikkal való küzdelmeik során is alkalmazni tudnak. A három órás tréningen 12 ember 6 állomáson megy végig, melyek az egyes fogyatékosságokat képviselik. Ezek között van mozgássérült, látássérült, hallássérült, halmozottan sérült, és értelmi sérült megálló, de a képzésen résztvevő fogyatékos gyereket nevelő szülővel is beszélgethet. Az esemény egyik legtanulságosabb része, amikor az egyes fogyatékosságokat saját magukon próbálják ki a jelenlévők. A tapasztalati szakértők, azaz a tréninget tartó sérültek szerint a közvetlen és személyes hangvételű találkozások a néhány óra alatt teljesen átformálják az illető attitűdjét, aki ezentúl egy más, érzékenyebb szemüvegen keresztül látja majd a világot és a fogyatékkal élőket. A kerületi politikusok közül Simicskó István országgyűlési képviselő, sportállamtitkár vett részt a tréningen, aki nagyon hálás volt, hogy megismerhette sérült fiatalokat. - A próbák után az ember a saját bőrén érzi, milyen lehet fogyatékkal élni, ami egészen új meglátásba helyezi a témát - mondta el tapasztalatait az államtitkár, aki szerint egy társadalmat az is minősít, hogyan bánik a sérült emberekkel. A szóvivő szerint azonban nemcsak a másik embertől kell várnia a toleranciát, hanem maguknak is tenni kell az elfogadásért. - Ha én megtanulok ezzel az élethelyzettel együtt élni, onnantól kezdve könnyebben tudok nyitni a társadalom felé. Amit kifelé kommunikálok, azt fogom visszakapni - tette hozzá Papp Szabolcs.