Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jótékonysági koncert a határon túli sérültekért

A külhoni magyarok Pető módszerrel történő fejlesztéséért rendezett jótékonysági koncertet a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete. A Schmittné Makray Katalin védnöksége alatt zajló esemény bevételeit azokra a határon túli mozgássérültekre kívánják fordítani, akik a magas költségek miatt eddig nem vehettek részt a világhírű rehabilitációs programban.

A Szent Imre Gimnázium dísztermében megtartott "Értük szól a dal" névre hallgató koncerten a köztársasági elnök felesége mellett Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár vállalt védnöki szerepet. A rendezvényen a nézők a Pető Intézet óvodásainak néptánc előadását izgulhatták végig, énekelt a Magyar Rádió gyermekkórusa, de Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes tanítványainak előadását is meghallgathatta az adakozókedvű közönség. Az esemény végén pedig oklevéllel tüntették ki az intézet hűséges támogatóit. A Pető Intézet elsősorban a központi idegrendszer sérült gyerekek fejlesztésével foglalkozik, de számos más képességzavarral küzdő gyermek és felnőtt rehabilitációját is végzi. Az intézetben a Dr. Pető András által kifejlesztett módszerrel, a konduktív pedagógiával már jó ideje olyan felnőtteken is segítenek, akik agyvérzés, vagy súlyos baleset következtében sérültek meg. A különleges rehabilitációs technika a pszichén és a lelken keresztül fejleszti, erősíti az érintetteket, így azok képesek lesznek elfogadni élethelyzetüket, és kihozni belőle a legtöbbet. A már csecsemőkortól az intézetben fejlesztett gyermekek több mint negyede iskoláskorra eléri a környezet által elvárt színvonalat, a többségről pedig elmondható, hogy a terápiának hála életminőségük jelentősen javul. A konduktív pedagógia világszerte elterjedt az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Izraelben, Japánban és számos más országban. Az intézet éppen azért szervezett adománygyűjtő koncertet, hogy ne csak a fentiekhez hasonló távoli országok lakói, hanem a határon túli magyarok is hozzájuthassanak az értékes képzéshez. Mivel a normatív támogatás nem terjed ki a külföldön élőkre, és a felnőttekre, a Kárpát-medencében élő magyaroknak ugyanazt a tarifát kell fizetniük a rehabilitációs programért, mint az orosz, angol, vagy arab sérülteknek. A részvételt ezért határainkon túl nem sokan engedhetik meg maguknak. Makk Ádám, a Pető Intézet kommunikációs vezetője elmondta, azt szeretnék, ha a módszer eljutna a magyarlakta területekre, így az érintettek megspórolhatnák a Budapesten végzett terápia jelentős költségét. A módszer terjesztése az egész világon úgy zajlik, hogy a Pető Intézet konduktorai külföldön, vagy itthon kiképzik az adott ország szakembereit, segítenek beindítani a képzést, így már maguk végezhetik a rehabilitációt. - A koncerten 770 ezer forint gyűlt össze, ami éppen arra elég, hogy egy segélyszervezettel kimenjünk Erdélybe, és konduktív szűrést rendezzünk. Ezzel felmérhető, ki alkalmas a módszerre - számolt be az akció eredményeiről Makk Ádám. A konduktorok ideális esetben ilyenkor együttműködést kötnek az adott ország nevelőképző főiskolájával, amely nemcsak beépíti a módszert pedagógiai gyakorlatába, de közös pályázati lehetőségekre is szert tesz.