Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Családbarát Újbuda

Esélyek utcája: fesztivál a tolerancia jegyében  

Az esélyegyenlőségre és a családbarát szemléletre hívta fel a figyelmet Újbuda Önkormányzata az Esélyek utcája fesztivállal május 27-én. A rendezvényt a Tranzit Art Café-ban tartották, a fellépők között volt Lackfi János, Berecz István, a Maszk Bábszínház illetve az Inspirál Cirkuszközpont is.

Párbeszéd kezdődött az apák szerepéről  

Fiúk, férfiak, apák helye és szerepe a családban címmel tematikus rendezvénysorozatot indított útjára az Összefogás Újbudáért Egyesület a Családbarát Újbuda Program részeként. A nyitóeseményt a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban tartották április 21-én, többek között Hoffmann Tamás polgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnöksége mellett. A programsorozat a Malom Közösségi Térben folytatódik.

Anyák a minőségi együttlétért  

Közös flashmobot szervezett a Ringató program és a Fiatal Családosok Klubja április 29-ére a Móricz Zsigmond körtéri Gombához. A tér különböző részein hangszeres énekesek tűntek fel, produkciójukba az arra járó babakocsisok is bekapcsolódtak, végül a program 30 perces közös éneklésbe csapott át.

Kerületünk élen jár az esélyegyenlőség megvalósításában  

Újbuda élen jár a fővárosi kerületek körében az esélyegyenlőségi célok és az Európai Unióban egységesen előírt feladatok teljesítésében – összegezték az „Esélyegyenlőség Budapesten 2016-2020” című konferencia résztvevői. A rendezvényt emiatt tartották a XI. kerületi Polgármesteri hivatal Zsombolyai utcai dísztermében.

Minden április első keddje a „Láthatatlan munka” napja  

A javadalmazás nélkül végzett házimunka, az idős szülők, beteg hozzátartozók ápolása, a gyereknevelés összesített értéke megbecsülhetetlen. A „Láthatatlan munka” világnapjára szervezett újbudai esemény legfontosabb üzenete, hogy a háziasszonyok munkáját mindenkor el kell ismerni.

A Magyar Költészet Napja

A Magyar Költészet Napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Ez alkalomból minden évben előadói esteket, költőtalálkozókat, versenyeket rendeznek, melyből idén a kerületünkben is bőséggel válogathatnak.

Munkában a szüleim – látogatás a hivatalban  

Hivatali séta és a szülők munkahelyének, feladatainak megismerése volt célja az önkormányzat munkahelyi családbarát programjának legutóbbi eseményén. Kifejezetten a hivatalban dolgozók gyerekeinek szerveztek látogatást március 24-re.

Baba-mama hinta a Feneketlen-tónál  

Felavatták az első újbudai baba-mama hintát a Feneketlen-tó melletti játszótéren. Magyarországon eddig három ilyen játék van használatban.

Jó lehetőség az akadálymentesítési támogatás  

Tízévente újra igényelhető az Akadálymentesítési Támogatás, amely januártól duplájára, azaz 300 ezer forintra emelkedett. A vissza nem térítendő állami támogatást mozgáskorlátozottak igényelhetik otthonvásárlásra, építésre vagy felújításra.

Gyerekek mellett is létezhet karrier  

A Házasság hetéhez kapcsolódó programot tartott február 11-én az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség családbarát munkacsoportja a Hadik Kávéházban. Az est vendégei olyan huszonéves párok voltak, akik fiatalon alapítottak családot és egyetértettek abban, hogy a család és a karrier összeegyeztethető.

Közönségdíjas lehet a Közös a Napunk program  

Sozial Marie európai társadalmi innovációs díjra pályázott Újbuda Önkormányzata a Kézenfogva Alapítvánnyal együtt megvalósított "Közös a Napunk!" című óvodai érzékenyítő programmal. A közönségszavazatok leadására február 26-ig van lehetőség.

Nők a nőkért – civil szervezetek segítik a fiatal nőket Újbudán  

Kerületi kezdeményezésre a jövőben két civil szervezet támogatja az újbudai lányokat, asszonyokat társadalmi és családi feladataik ellátásában. A most alakult Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (FICSAK) a családalapításra bátorítja, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (Nőiszem) a család és munka egyensúlyának megteremtésében segíti a szebbik nemet.

Oldalak