Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Kezdetét veszi az 1-es villamosvonal felújítása

Szombaton indul a budapesti 1-es villamosvonal több mint két éven át tartó felújítása, emiatt jelentős forgalmi változásokra kell számítani. A kiemelt uniós projekt része, hogy a vonal 2015-ig a Fehérvári útig épül tovább.

Szombaton indul a budapesti 1-es villamosvonal több mint két éven át tartó felújítása, emiatt jelentős forgalmi változásokra kell számítani. A kiemelt uniós projekt része, hogy a vonal 2015-ig a Fehérvári útig épül tovább. A felújítást bemutató pénteki sajtótájékoztatón Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, az előző városvezetés régi adósságát törlesztik ezzel a beruházással, mivel 1984 óta nem volt jelentős felújítás a vonalon, és az eredetileg gyorsvillamosnak szánt vonalon ma gyakran 20 kilométer/órás sebességgel lehet csak haladni. A beruházással korszerűsödnek a megállók, az áramellátó- és jelzőberendezési rendszer is. Kifejtette, hogy az 1-es és a 3-as villamosvonal felújítása összesen 41 milliárd forintba kerül, amelynek 94 százalékát uniós forrásból biztosítják. A felújítás első szakasza a Kerepesi útig tart: december 15-ig a Lehel utcáig újulnak meg a vágányok, a felsővezetékek, az áramellátási rendszerek és peronok. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, az új járművek beszerzése, a teljes vonal korszerűsítése és meghosszabbítása 2015-re várható.