Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Cél a sérült emberek hatékonyabb foglalkoztatása

Újbuda   |   2019, május 29 - 19:13
Nyomtatóbarát változatSend by email

A fogyatékos emberek foglalkoztatására, az azzal összefüggő feladatokra hívta fel a figyelmet Molnár László alpolgármester egy üzleti találkozón, amelyen kerületi vállalatok és szervezetek vezetői vettek részt. Az esemény célja, hogy a fogyatékos munkavállalók integrációjának évében minél többen tegyenek valós lépést annak érdekében, hogy javuljon a sérült emberek foglalkoztatása.

Konkrét intézkedéseket kért a fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatban közel hetven, a kerületben is működő kis-, közepes és nagyvállalati vezetőtől Molnár László alpolgármester. Úgy véli, 2019 eleve a fogyatékos munkavállalók munkaerőpiaci integrációjának éve, amely cselekvésre szólít. - Szeretnénk kérni a vállalatokat, szervezeteket, más önkormányzatokat arra, hogy tegyenek egy lépést a sérült emberek munkaerőpiaci integrációja érdekében, azaz mérjék fel, hogy milyen lehetőségeket látnak saját szervezetüknél a fogyatékos emberek foglalkoztatására és fogalmazzanak meg konkrét intézkedési terveket. Mi is ezt tesszük, Újbuda Önkormányzata igyekszik élen járni. Hiszünk abban, hogy megfelelő támogatással a fogyatékkal élők jelentősebb hányadát be lehet vonni a munkaerőpiacra, amivel pedig mindenki nyer. Javíthatja az érintettek mentális állapotát, csökkenti a szegénység kockázatát és a magasabb foglalkoztatottság révén a gazdasági növekedésre is jótékonyan hat, nem beszélve a szervezet belső környezetéről, mely szintén közelebb kerül a társadalmi sokszínűség megéléséhez, elfogadásához – mondta az alpolgármester.

A program első lépéseként egy kutatásra invitálta a jelen lévőket Újbuda Önkormányzata, hogy felmérje a vállalatok, intézmények fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatos helyzetét. A kezdeményezők célja, hogy egy év alatt visszamérhető változásokról tudjanak beszámolni, illetve segítséget tudjanak nyújtani másoknak. Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelten kezeli az esélyegyenlőséget, hogy segítse a kerület nehézséggel küzdő lakosait életminőségük javításában.