Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A stresszkezelés Családbarát Szülő Klubban

Újbuda   |   2019, március 8 - 16:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tudatosan, stresszmentesen a munkahelyen és otthon egyaránt címmel tartott előadást a Családbarát Szülő Klubban Tihanyi Rita pedagógus.

A stressz nem feltétlenül negatív, előfordul, hogy boldogsággal, örömmel tölti el az embereket – hangzott el a stresszkezelésről szóló előadáson a Családbarát Szülő Klubban. Tihanyi Rita választ adott arra is, hogyan enyhíthetők a mindennapos stresszhelyzetek, kitől mit lehet elvárni ezekben a szituációkban. A tréner szerint fontos kideríteni a rossz stressz okát, megtanulni azt kezelni, enyhíteni. Az előadás után lehetőség volt a stresszkezelési technikák rövid gyakorlására is.

Újbuda Önkormányzata 2018-ban második alkalommal nyerte el a Családbarát Munkahely címet. Ennek jegyében igyekszik segíteni dolgozóit. Ennek része a Felelős Szülők Iskolája előadássorozata is.

D. B. S.