Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. hétfő, Hella

sport

Díjkiosztó és döntések - Márciusban is összeült a testület  
 

Újbuda Önkormányzata több mint két évtizede minden esztendőben elismeri azokat a kerületi sportolókat, és edzőiket, akik a különböző világversenyeken kiemelkedő eredményeket értek el. Két kiváló sportoló, Csipes Tamara és Csipes Ferenc idén nem tudott részt venni a díjkiosztó ünnepségen, így ők a márciusi testületi ülés elején vehették át az elismeréseket Újbuda polgármesterétől.

Mezeifutó OB - Szentendre  

A Szentenderi Skanzenben - a jövő évi Európa Bajnokság helyszínén - megrendezett 2011. évi Mezei futó OB-n kis létszámú csapatunk minden tagja remekül küzdött és nagyszerű eredményeket ért el. Balog Evelin a 15 éves serdülők között ezüstérmes lett. Csere Gáspár, Dani Áron és Boross Gábor alkotta férfi csapatunk pedig a harmadik helyett szerezte meg. Egyéniben Gáspár a 4., míg Áron a 7. helyen végzett. Eredményükkel mindketten bekerültek az U23-as válogatott csapatba, amely két hét múlva Szlovéniában képviseli majd Hazánkat.

Először nyert egyetemi klub férfi maratoni csapatbajnokságot  

A hazai maratoni csapatversenyek 67 éves történetében első alkalommal nyert egyetemi amatőr futócsapat országos bajnokságot. A Vasas öt éves győzelmi sorozatát törte meg az ELTE-BEAC keretei között Szabó Gábor (ELTE TTK, 2009-es egyéni OB ezüstérmes) vezetésével készülő hallgatói futókör. Az idén 113 éves BEAC klasszikus hagyományait követte a munka és tanulás mellett sportoló Beda Szabolcs, Szabó Gábor és Pach Péter Pál összeállítású csapat, akik végül 8:00:28-as összidővel értek célba. Pach matematikusként az egyetem egyik legerősebb doktori iskolájának hallgatója, így nem csupán formalitás a hazai sportéletnek is szóló üzenet: "Élen a tanulásban, élen a sportban!"

Sportsikerek erős ellenszélben  

Az örmény származású Avramia Patrik születése után kialakult hallóideg-sorvadása miatt siketnéma. Ez azonban soha egy percig sem akadályozta meg a 28 éves fiút abban, hogy mindenben amihez hozzákezd, a legsikeresebb legyen.

A legfiatalabbként indul a pekingi VB-n a kerületi triatlonista lány  

A 17 éves Horváth Zsanett most épp a pekingi junior világbajnokságon képviseli nemcsak hazánkat, de Újbudát is. A Papp László ösztöndíjas törékenynek látszó tinilány ugyanis a világ egyik legkeményebb sportágában, a triatlonban ért el elképesztő eredményeket.

Oldalak