Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 29. szombat, Péter

Bükköny utcai játszóterek

1116 Budapest, Bükköny utca (Gazdagrét)

Két játszótér egymás mellett: külön a nagyobbaknak és a piciknek. A szokásos hinták, homokozók mellett többféle, egyedei csúszda is van (pl. a mászóvár zárt csúszdája, egy kisebb csúszdán egy kékre festett alapra érkeznek a gyerekek ("tavas" csúszda).  2013-ban KRESZ pályát is kialakítottak. 

LEGFRISSEBB
×

Esélyt teremtünk  

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján a hátrányban élő, nehézséggel küzdő lakosai életminőségét javítani tudja, civil és vállalati partnereivel közösen. Kerületünkben újabb és újabb programok hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség kialakításának fontosságára. Molnár László alpolgármestert arról kérdeztük, miért fontos a fogyatékos emberek integrációja, és milyen projektekkel segítik őket?