Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 28. péntek, Valéria

Családbarát Vállalkozások Újbudán!  

Újbuda Önkormányzata 2015-ben is díjazta azokat a helyi vállalkozásokat, akik szem előtt tartják a családbarát szemlélet megvalósulását, beépítve azt vállalati filozófiájukba. Ezért idén is meghirdette a „Családbarát Vállalkozás Újbuda 2015” pályázatot, amelynek eredményeképpen Családbarát Vállalkozás Újbuda elismerő címek nyerhetők el.

Ajándékozás a Fehérbot Nemzetközi Napján  

Ajándékozás a Fehérbot Nemzetközi Napján

"Futár-távirányítókat" adományozott Újbuda Önkormányzata a kerületben élő, dolgozó látássérült embereknek. A mindennapi közlekedést segítő eszközöket az önkormányzat a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületével (VGYKE) közösen adta át.

Pályázati felhívás „Családbarát Vállalkozás Újbuda 2015” cím elnyerésére  

2015augusztus0409:45
»
2015szeptember3018:00

Újbuda Önkormányzata kiemelten fontos területnek tartja, hogy a kerületben működő vállalkozásokat ösztönözze a családbarát működés és szemlélet kialakítására. Ezért ismét kiírja pályázatát a "Családbarát Vállalkozás Újbuda 2015" cím elnyerésére. Az elismeréssel az Önkormányzat díjazza azokat a vállalkozásokat, akik szem előtt tartják a családbarát szemlélet megvalósulását, beépítve azt vállalati filozófiájukba.A pályázati felhívás itt olvasható.

Családbarát munkahely díjat kapott Újbuda Önkormányzata  

Családbarát munkahely díjat kapott Újbuda Önkormányzata

Május 15-én a Családok Nemzetközi Napján, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom „Civilekkel a családokért” című konferenciáján hirdették ki az idei Családbarát Munkahelyeket. A díjazottak között volt mások mellett Újbuda, Vác, Szentendre, Dévaványa, Kétújfalu önkormányzata is.

Családbarát Újbuda eHírlevél 2015/2. szám

Családbarát hírlevelünk idei második száma segít rátalálni a kerületben működő intézmények és civil szervezetek családi programjaira, összefoglalva a szabadidős lehetőségeket, képzéseket, kedvezményeket, családbarát szolgáltatásokat. Reméljük, hogy hasznos segítséget tudunk nyújtani a tájékozódásban.

Együtt ünnepeltek a nagycsaládosok  

Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Újbuda a Nagycsaládosok karácsonyát. Az önkormányzat 1995 óta minden évben meghívja a három vagy annál több gyermeket nevelő családokat, hogy szórakoztató programokkal, ajándékokkal kedveskedjen nekik, támogatással segítse karácsonyi készülődésüket.

Gyűjtést rendeznek a rászoruló gyerekekért az Allee-nál  

Gyűjtést rendeznek a rászoruló gyerekekért az Allee-nál

Nehéz sorsú gyermekek és családok javára tart karácsonyi adománygyűjtést a Gyermekekért XI. Alapítvány. A szervezet az adakozóknak köszönhetően minden évben játékokkal, ruhával és számítástechnikai eszközökkel látja el a rászoruló kisgyermekes családokat.

Adventi előadás lesz a Szent Margit Gimnáziumban  

Adventi előadás lesz a Szent Margit Gimnáziumban

Családi Körben címmel tart ünnepi előadást advent második szombatján Kerényi Lajos piarista szerzetes, a Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt templom plébánosa a Szent Margit Gimnázium, Dísztermében.

Családbarát Újbuda eHírlevél 2014/1. szám

Kedves Olvasónk!

Hírlevelünk segít rátalálni a kerületben működő intézmények és civil szervezetek családi programjaira, összefoglalva a szabadidős lehetőségeket, képzéseket, kedvezményeket, családbarát szolgáltatásokat. Reméljük, hogy hasznos segítséget tudunk nyújtani a tájékozódásban.

Közös ajándékkészítésre hív a Down Alapítvány  
 

Közös ajándékkészítésre hív a Down Alapítvány

Az elfogadás jegyében hirdetett ajándékkészítő programot a Down Alapítvány Lágymányosi utcai Foglalkoztató Centruma. Az értelmi sérülteket fejlesztő látványműhelyben bárki készíthet ajándéktárgyakat. A foglalkozásokkal a szociális érzékenységet fejlesztené a szervezet.

SAJTÓKÖZLEMÉNY  

Budapest, 2014. október 6. Családbarát Újbuda Vállalkozás cím nyerteseiről döntött Újbuda Képviselő-testülete. Eszerint az IBM Magyarországi Kft, a Bakosfa Kft és a Vadászos Kkt. nyerte el idén Újbuda elismerő címét.

Oldalak