Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende

Hírek: Színes

Jankai Béla a Barba Negrában  

Majdnem negyven év zenei munkásságából kaphatnak ízelítőt Jankai Béla billentyűs, zeneszerző és zenész barátai vasárnapi koncertjén az érdeklődők a Barba Negra Music Clubban Budapesten.

„Lemezjátszó” a B32-ben  

Újabb programsorozat indult a Fülesbagoly közreműködésével a B32 Galéria és Kultúrtérben. A „Lemezjátszó” házigazdája, Horváth Gergely minden alkalommal egy, a popkultúrát meghatározó előadó bakelitlemezének közös végighallgatására invitálja a közönséget, a zenés szeánszon szakértők kommentálják a hallottakat. Első alkalommal, április 11-én David Bowie korongját játszották le, az album szakértője Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenésze volt.

Lajkó Félix a világ legjobbjai között  

Lajkó Félix második helyen szerepel a világ Best Artist szavazásán a Songlines jelöltjei között. A nemzetközi világzenei szaklap január elején tette közzé a nemzetközi jelöltek összesitő listáját, a 4 finalista között Lajkó a 2. helyen szerepel a nemzetközi hírességek között.

Budapesti kerületek grafikusi szemmel  

Szép és látványos feladatra vállalkozott a Budapest-tematikájú rajzairól ismert Buzás Alíz grafikus, a főváros kerületeiről készített posztereket.

Vásárláskor érdemes átnézni a sonkák és a tojások jelölését  

A húsvéti nagybevásárláskor érdemes átnézni a sonkák és a tojások jelölését, ezek alapján a vásárló tájékozódhat a termék típusáról és minőségéről, például a minőség-megőrzési időről, illetve hogy hagyományos pácolással, vagy gyorspácolással készült-e a sonka - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

NyusziPlacc a Malomban  

NyusziPlaccá alakult az eredetileg KreaPlacc néven futó rendezvény a Malom Galériában április 8-án. A kézműves termékek sokaságát felvonultató programon kifejezetten gyermekeknek szóló kézműves foglalkozásokat tartottak, amelyeken a legkisebbek is megtalálták a megfelelő elfoglaltságot.

Újbudán dedikált Gary Chapman  

Kígyózó sor, órákig tartó dedikálás: leginkább ezzel lehet jellemezni Gary Chapman vendégeskedését az újbudai Libri könyvesboltban. Az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotójával bárki találkozhatott a Allee könyváruházában.

90 éves lett Somos László  

A napokban ünnepelte 90. születésnapját a kerületben élő, 1927-ben született, jelenleg már nyugállományban lévő ezredes, Somos László. A Simicskó István honvédelmi miniszter által aláírt emléklapot – egy ajándékkosárral együtt – március 29-én adták át az ünnepeltnek.

A medvehagyma gyűjtésének szabályira figyelmeztet a NÉBIH  

A medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött, emellett a termesztett zöldségekhez, gyümölcsökhöz hasonlóan, az általános jelölési, nyomon követési előírások is vonatkoznak rá – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Új évaddal nyitott az Újbudai Kulturális Szalon  

Három sikeres ember, három különböző életúttal és mégis hasonló értékrenddel. Az Újbudai Kulturális Szalon új évadának első rendezvényén az állandó meghívott vendégek, Simicskó István és Hoffmann Tamás mellett Reviczky Gábor színművész foglalt helyet. Kiderül, hogy a vendégek hasonló elvek szerint élik életüket, azaz a család, a múlt, a haza, a sport és a filmek szeretete összeköti őket.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

A családbarát kormányzás a gyermekvállalási kedvet erősíti  

A családbarát kormányzás egyik fő feladata, hogy erősítse a gyermekvállalási kedvet, ezért vezette be a kormány a családi adókedvezményt. Az otthonteremtési támogatásra pedig még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hogy a családok méltó körülmények között élhessék mindennapjaikat - mondja Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter. Az előbbieken túl Újbuda fejlődéséról, fejlesztési lehetségeiről, a sportról és kormányzati munkájáról is beszélt lapunknak a politikus.