Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 18. szerda, Lukács

Hírek: Kultúra

Települési értékvédelmi támogatás

A támogatás célja olyan munkák segítése, amelyek az épületnek azokat az értékeit újítják fel, állítják vissza, amelyek a fővárosi védettség alá helyezést indokolttá tették; tehát hangsúlyozottan az eredeti részek felújítását, restaurálását, visszaállítását szolgálják.

Települési Értékvédelmi Támogatás 2006

Budapest Főváros Önkormányzata közzétette a Települési Értékvédelmi Támogatás 2006. évi pályázati kiírását: a pályázaton a fővárosi helyi védett épületek, épületegyüttesek tulajdonosai, használói pályázhatnak, mint építtetők

Táboroztatás támogatása

A pályázat célja, hogy anyagi segítséget nyújtson mindazon XI. kerületi gyermekeknek, illetve fiataloknak, akiknek nyári táborokon illetve a tavaszi/őszi időszakban megszervezett erdei iskolákon való részvétel komoly anyagi gondot jelentene.

Kerületi székhelyű Civil szervezetek tevékenységének anyagi támogatása

A pályázat célja a helyi önszerveződő közösségek, egyesületek, alapítványok munkájának segítése. Az anyagi támogatás elnyerésére pályázni lehet olyan programokkal, amelyek elősegítik a közösségi élet szerveződését, a lakókörnyezet különböző létesítményeivel, csoportjaival való együttműködést, a lokálpatriotizmus kialakítását, erősödését.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

A családbarát kormányzás a gyermekvállalási kedvet erősíti  

A családbarát kormányzás egyik fő feladata, hogy erősítse a gyermekvállalási kedvet, ezért vezette be a kormány a családi adókedvezményt. Az otthonteremtési támogatásra pedig még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hogy a családok méltó körülmények között élhessék mindennapjaikat - mondja Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter. Az előbbieken túl Újbuda fejlődéséról, fejlesztési lehetségeiről, a sportról és kormányzati munkájáról is beszélt lapunknak a politikus.