Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Esélyegyenlőségi nap az Albertfalvi Közösségi Házban

A mozgás a testet és a szellemet is fejleszti.

A Down Alapítvány és a Montágh Imre iskola tanulói voltak az Albertfalvi Közösségi Ház vendégei péntek délután. A különféle módokon sérült és fogyatékos gyerekek munkáiból nyílt kiállítást értékelve Szesztay András azt hangsúlyozta, a művészet segít legyőzni a test korlátait, és aki képes kifejezni zenével, tánccal, vagy rajzzal önmagát azt semmiképp sem szabad alábecsülni, mert ez azt jelenti, érti és értékeli a körülötte lévő világot.

Kerekes József a Montágh Imre iskola mozgásfejlesztő pedagógusa arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy a tudomány mai állása szerint a mozgásfejlődés a szellemi fejlődés motorja, fontos, hogy a fogyatékos gyerek hasonló gondokkal küzdő társak között nőjön fel, és mindenképpen szakértő pedagógusok irányíthassák, mivel így sok kudarctól és hátrányos megkülönböztetéstől lehet megkímélni.

K.A. - Újbuda TV (2007. 10. 16.)