Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 17. szerda, Antal, Antónia

Ünnepélyes keretek között adták át az idei Családbarát Vállalkozás Díjakat

A Kerület Napja alkalmából megrendezett gálán vették át elismeréseiket a díjazott vállalkozások. A Régió Játékkereskedelmi Kft., az Evopro Systems Engineering Kft. és a Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft. két évig használhatja a Családbarát Vállalkozás Újbuda címet, illetve logót is.

Újbuda Önkormányzata kiemelten fontos területnek tartja a kerületben működő vállalkozásoknál a családbarát működés és szemlélet kialakításának ösztönzését. Az ennek érdekében 2014-ben létrehozott Családbarát Vállalkozás Újbuda címmel azokat a vállalkozásokat díjazták idén is, amelyek a munka és a magánélet egyensúlyának szem előtt tartásával nem csak vállalkozásuk sikeréhez, hanem munkavállalóik és azok családjainak jólétéhez is hozzájárulnak.

A szemlélet elterjedésére és az elismerés rangjának megtartására az önkormányzat azzal is ügyel, hogy a nyertes pályázók által tett vállalások teljesítését a következő két évben folyamatosan ellenőrzi.

Családbarát Vállalkozás Újbuda elismerő címet nyert, így a Családbarát Vállalkozás Újbuda logót két évig használhatja:

Nagyvállalkozás kategóriában: a Régió Játékkereskedelmi Kft.

A kisgyermekes munkavállalóknál a munka és a magánélet összehangolására tett eredményes erőfeszítéseiért, és a munkatársak családjainak a szervezet életébe történő aktív bevonásáért járó elismerő díjat Gyaraki József ügyvezető igazgatónak adták át.

Középvállalkozás kategóriában: az Evopro Systems Engineering Kft.

A társadalmi felelősségvállalás terén, a családok irányába tett erőfeszítéseikért odaítélt díjat Bodnár Balázs ügyvezető igazgató vette át.

Mikrovállalkozás kategóriában: a Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.

A távmunkában és részmunkaidős foglalkoztatás terén elért eredményes erőfeszítéseikért, valamint a munkavállalók és családjaik munkahelyi egészségfejlesztéséért Hegedűs Anna sajtófőnök vette át a díjat.

Az elismeréseket Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester adta át.

Újbuda