Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Közös ajándékkészítésre hív a Down Alapítvány

Az elfogadás jegyében hirdetett ajándékkészítő programot a Down Alapítvány Lágymányosi utcai Foglalkoztató Centruma. Az értelmi sérülteket fejlesztő látványműhelyben bárki készíthet ajándéktárgyakat. A foglalkozásokkal a szociális érzékenységet fejlesztené a szervezet.

A 2007 óta működő foglalkoztatóban három műhelyben dolgoznak enyhe és középsúlyos értelmi sérültek, valamint az adminisztrációt és a takarítást végző megváltozott munkaképességű dolgozók. Az ékszerkészítő, papír és bőrös műhelyekben dísz- és használati tárgyakat készítenek a Down Alapítvány otthonainak lakói, ezeket bárki megvásárolhatja az előtérben kialakított üzletben. A foglalkoztatóban nemezelnek, agyagoznak, gyöngyöt fűznek és papírmasét készítenek. Legnehezebb a bőrdíszműves technika elsajátítása volt, melyet kevesen tanultak ki, de akiknek sikerült, azok munkái - könyvborítók, táskák - kiállításokon is szerepelnek.

- Hozzánk bárki bejöhet az utcáról, cégek is bejelentkeztek érzékenyítő tréninget vagy esélyegyenlőségi napot tartani – mesél az épek társadalma felé nyitó kezdeményezésről Sebestyén Diána, a látványműhely vezetője, koordinátora. - A foglalkoztatóban az ott dolgozó sérültekkel együtt lehet ajándéktárgyakat készíteni, majd azokat anyagáron megvásárolni - tette hozzá.

- Az emberek többsége szinte sosem találkozik értelmi fogyatékossal, ez pedig megfosztja őket egy fontos élménytől – mondja a műhely vezetője, aki szerint a program segít eloszlatni a kialakult tévhiteket. Úgy véli, a közelmúlt integrációs törekvései jó irányt mutatnak, az alapítvány munkatársai önálló életre nevelik a sérülteket. Munkájuk eredménye, hogy több gondozottjuk is önállósodott, dolgozik, fizetést kap, amit képes ésszerűen beosztani és elkölteni.

- A látogatókat meglepi, hogy a downosok olyan aprólékos munkára képesek, amivel néha ép társaikon is túltesznek, illetve az is, hogy feltétel nélküli szeretettel fogadnak mindenkit - mondja Sebestyén Diána. Úgy véli, a velük való közvetlen kapcsolat képes növelni az emberek szociális érzékenységét, amire szerinte nagy szükség van manapság.

A Nemadomfel Együttes egyik tagja, Árpi is a Lágymányosi utcai Foglalkoztató Centrumban dolgozik, a csapat mókamesterként pedig kéretlenül is idegenvezetést tart a műhelyben.

T.D. - ÚjbudaTV

Közös ajándékkészítésre hív a Down Alapítvány