Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Csak fel kell rá pattanni és kész - Kétkerének Újbudán

A kerékpározás egyre nagyobb teret hódít már a Fővárosban is. Nemcsak hétvégén, hanem hétköznapokon is egyre többen választják munkába, vagy iskolába menet a kétkerekűt. Ez a megoldás ugyanis nemcsak környezetkímélő, de sok esetben a kialakult forgalmi dugókban hatékonyabb bármelyik közlekedési eszköznél. Újbuda Önkormányzata többek között új kerékpárutak építésével támogatja az úgynevezett ' Zöld Újbuda Mozgalmat.'

A kerületet igen gazdag kerékpárutak tekintetében - erre szükség is van, hiszen Újbuda az átlag fővárosi kerületekhez képest igen nagy. Az Önkormányzat nemrég egy felmérést végzett, hogy Újbudán mekkora az igény a kerékpárutakra és tárolókra. A hivatal kerületi intézményektől kért adatokat arra vonatkozóan, hogy hányan járnak kerékpárral munkába, vagy esetleg az óvodába-iskolába a gyermekeikért. Fodor Vince alpolgármester elmondta a kerületben jelenleg a kerékpáros főhálózat hossza körülbelül 27,1 km, ebből az Önkormányzat tulajdonában 11,9 km út van.

A kerékpáros közlekedés kiválthatja a környezetszennyezést okzó gépkocsiforgalmat, ráadásul a kétkerekűvel gyakran sokkal gyorsabban lehet haladni mint egy autóval. A biciglizés másik előnye hogy olcsóbb mint egy gépjármű fenntartása, és sokkal egészségesebb mint autót vezetni- fogalmaz az alpolgármester. A bicikliutak kialakításakor a vonalvezetésre figyelni kell, illetve arra hogy elég széles legyen a pálya - a másik fontos szempont hogy a bicikliutakon a kereszteződésekben biztonságos legyen az áthaladás. A kerületben 2005-től több nagyobb kerékpár utat is építettek. Az Önkormányzat 2006-ban pályázott az "Euro Velo" kerékpárútfejlesztési tervére, ahol 25 millió forintot nyertek, amelyből a Hamzsabégi sétány környékén építettek ki új szakaszt.

Az EuroVelo, teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat az Európai Kerékpárszövetség terve, 12 hosszútávú, egész Európát átszelő kerékpárút kialakítására. Ezen utak teljes hossza több mint 60 000 km, melyből több mint 20 000 km már elkészült. Idén kerül sor a 2006-ban megkezdett, a Rétköz utca - Gazdagréti úti csomóponttól a Gazdagréti tér összekötéséig tartó befejező szakasz kiépítésére. Ez helyenként a járda mellett épített új kerékpárútként, később pedig a szervizúton kijelölt kerékpárútként halad.

A fővárosi kerékpárút építési tervei között szerepel a Bogdánfy úti kerékpársáv és a Hosszúréti patak mellett önálló kerékpárút kiépítése. A bicikli-trendben is jelentős változások következtek be az elmúlt időszakban. Amíg a 90-es években tombolt a mountain bike őrület, addig ma az úgynevezett tracking kerékpárok a menők. Perjes Gábor kerékpár kereskedő - az újbudai rendezvények egyik támogatója - azt mondja, a trecking kerékpárok azért győzték le a mountenbike-okat, mert nemcsak terepen, de országúton is kiválóan mennek.

A másik új őrület - főleg a hölgyek körében - a városi kerékpár. Ezek a 'példányok' nemcsak, csinosak de könnyen lehet velük haladni, és nem túl bonyolult szerkezetűek - meséli a szakember. Gábor - aki a Lánymányosi öböl környékén szeret tekerni - a kerékpározást a motorozás érzéséhez hasonlítja - hiszen mindkettő esetében hasonló felszabadító érzés járja át az ember testét. Sokaknak egy jó pofa sör, vagy egy szieszta, másoknak azonban a bringázás az ajándék egy nehéz nap után. Legyen szó egy egyszemélyes túráról, vagy akár egy sportos délutánról a haverokkal, a kerékpár igazi kikapcsolódást és feltöltődést jelent minden korosztály számára - csak fel kell rá pattanni és kész.