Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Pályateszt a 4-es metró budai szakaszán

Az Alstom megkezdte a 4-es metró vonalára érkező prototípus szerelvény átszállítását Budapestre, hogy december közepén megkezdődhessen annak tartampróbája.

Ehhez előzetesen még szükség volt a tartampróbának helyet adó - Kelenföldi pályaudvar, illetve Móricz Zsigmond körtér közötti - vonalszakasz pályatesztjére, illetve december elején hazai ellenőrző tesztek is zajlanak majd a Franciaországban már tesztelt szerelvényen.

A Siemens november első felében a vonal Kelenföldi pályaudvar és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszára a vontatási feszültséget sikerrel kiadta, a vállalkozó által épített rendszerek, illetve áramellátó berendezések tehát elkészültek – ezzel megteremtődött a szerelvény tartampróbájának egyik legfontosabb feltétele. A tartampróbának helyet adó vonalszakasz pályatesztjét egy építésfelügyeleti bejárás előzte meg, amit a Nemzeti Közlekedési Hatóság november közepén folytatott le, majd a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatóság tartott több helyszíni szemlét, melyek eredményeként november 23-án, pénteken írt levelében tűzvédelmi szempontból nem emelt kifogást az ellen, hogy a vonalszakaszon a pályateszt elindulhasson.

A DBR Metró Projekt Igazgatóság mindent megtesz azért, hogy a szerelvény tartampróbája december közepén megkezdődhessen, és így az Alstom a jármű végleges típusengedélyét 2012 februárjában – a vállalt határidőre – megszerezhesse. Ennek érdekében november 28-án, szerdán megkezdődött a Kelenföldi pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér közötti vonalszakasz nem szerelvény-specifikus rendszerelemeinek, infrastruktúrájának fent említett pályatesztje egy, a 2-es metró vonaláról áthozott orosz, majd csütörtökön és pénteken egy már levizsgáztatott Alstom szerelvénnyel.

Az éjszakánként zajló pályateszt sikeresen lezárult. Mindezekkel párhuzamosan - az ottani tesztek befejezését követően - az Alstom november 23-án Valenciennes-ben hivatalosan is átadta a magyar hatóságnak a prototípus járművet, illetve szétszerelték és átszállították Magyarországra, a négy kocsiból az első kettő csütörtök éjjel, a második kettő pénteken érkezett a Fehér úti járműtelepre. A Valenciennes-ben született mérési eredmények ellenőrző tesztjeit is el kell majd végezni a 4-es vonal prototípus szerelvényén, ezekre az ellenőrző tesztekre - a 4-es vonal geometriai tulajdonságai miatt - a 2-es metró vonalán kerül sor december elején.