Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 28. péntek, Valéria

Jótékonysági vásárral készül az Adventre a FiCsaK

November 26-án a Várkert Bazárban tartanak jótékonysági vásárt a hazai családsegítő egyesületek - hangzott el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. A vásáron kézműves termékek és sütemények várják majd a karácsonyra készülő családokat, és gyerekprogramok is lesznek.

Alig kezdődött el az ősz, sokan mégis készülődnek már a közeledő az adventre, a karácsonyra. A Fiatal Családosok Klubja egyesület tagjai is nekiláttak az ajándéktárgyak és karácsonyi csemegék készítésének, melyhez a gazdagréti Szülők Háza biztosított befogadó környezetet, a Ringató csapata pedig dallal tett a jó hangulatért. Király Nóra alpolgármester, az egyesület alapítója elmondta, azért láttak már most neki a munkának, mert november 26. szombatra jótékonysági adventi vásárra invitálták a hazai családsegítő szervezeteket, és az érdeklődőket. Beszámolt arról is, hogy rengeteg pozitív visszajelzés kaptak és eddig 40 standra érkezett igény. Egyebek mellett az EMMI és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is képviselteti magát. A jótékonysági vásár bevételeit az Őrzők Alapítványnak ajánlják fel, az esemény fővédnöke pedig Áder János államfő felesége, Herczegh Anita lesz.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára szerint erős, pezsgő a hazai családsegítő szervezetek élete. Úgy véli egy ilyen esemény azért is fontos, mert ezek a szervezetek ilyenkor tudják viszonozni szeretettel és jótékony felajánlásokkal az egész évben kapott segítséget. A vásárnak helyet adó Várkert Bazár háziasszony,a Ugron Zsolna arról beszélt, hogy már tavaly is örömmel fogadtak be hasonló, jótékonysági rendezvényt. Elmondta, hogy a Várkert Bazárban az adventi időszakban a szentendrei Skanzennel közösen összeállított karácsonyi kiállítás lesz látható, melynek belépőjéből 50 százalékos kedvezményt kapnak a vásárra látogatók.

B. Gy.

LEGFRISSEBB
×

Esélyt teremtünk  

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján a hátrányban élő, nehézséggel küzdő lakosai életminőségét javítani tudja, civil és vállalati partnereivel közösen. Kerületünkben újabb és újabb programok hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség kialakításának fontosságára. Molnár László alpolgármestert arról kérdeztük, miért fontos a fogyatékos emberek integrációja, és milyen projektekkel segítik őket?