Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Esélyt teremtünk

Újbuda   |   2017, március 22 - 13:48
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján a hátrányban élő, nehézséggel küzdő lakosai életminőségét javítani tudja, civil és vállalati partnereivel közösen. Kerületünkben újabb és újabb programok hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség kialakításának fontosságára. Molnár László alpolgármestert arról kérdeztük, miért fontos a fogyatékos emberek integrációja, és milyen projektekkel segítik őket?

– A fogyatékos emberek társadalmunk egyenértékű tagjai, ezért meg kell adnunk az esélyt, hogy megmutathassák magukat, értékeiket, beilleszkedhessenek és egyenlő bánásmódban részesüljenek – mondta Molnár László alpolgármester. – Ezért Újbudán tudatosan, egymásra építve alakítottuk ki a fogyatékos emberek társadalmi integrációját segítő projektjeinket. Az óvodákban, iskolákban szemléletformáló programjainkkal, az egyetemeken előadásainkkal, a társadalmi felelősségvállalás jegyében a munkaadók és a civil szervezetek közötti kapcsolatteremtéssel, ösztönző és koordináló tevékenységünkkel, a lakosság körében rendezvényeinkkel, valamint a programok kommunikációjával is sikerül rugalmasabb világképet kialakítani a fogyatékkal élőkről – tette hozzá.

Óvodában

– Nem csupán alpolgármesterként, hanem tudatos szülőként is tisztában vagyok azzal, hogy gyermekeink csak akkor válhatnak széles látókörű, tapasztalt fiatalokká, ha találkoznak az élet többféle területével, az emberek sokféleségével. Hiszen ők még nyitottak, elfogadóak a mássággal, a sérült embertársainkkal szemben – hangsúlyozza az alpolgármester. – Ezért fontos, hogy az igényeikre szabott programok során kapcsolatot alakítsunk ki a sérült emberek és a gyermekek között. A személyes élmények pedig továbbfejlesztik toleranciájukat, formálják véleményüket, így elfogadó, türelmesebb felnőttekké vállnak. A Kézenfogva, illetve a Nem Adom Fel Alapítvány, valamint a Montágh Imre Általános Iskola szakembereinek segítségével a Közös a Napunk elnevezésű rendezvényünk újszerű megközelítéssel kapcsolja össze a gyerekeket, a szülőket és az óvodapedagógusokat, annak érdekében, hogy szemléletük befogadóbbá és elfogadóbbá váljon. Koncepcionális keretben foglalkozunk a pedagógus szemléletével, az óvodáskorúaknak szóló tevékenységbe ágyazott tudásátadással, a fogyatékos gyermekek színre léptetésével és a szülői szerep megerősítésével. A program kezdete óta összesen 48 óvónő vett részt az akkreditált képzésen, 15 szülői fórumot és 20 mesebemutatót, 48 tematikus hetet tartottunk a fogyatékosságról, valamint közel 1500 kisgyermeket értünk el. A programot a kerület összes óvodájára kiterjesztjük.

Iskolában

– Az óvodai programra épül rá a Világnyitók – Jobb velünk a Világ! című projekt, amelyet mindig a Fogyatékos Emberek Világnapjára (december 3.) időzítünk. A tíz civil szervezet támogatásával megvalósuló szemléletformáló nap célja, hogy a diákok a játékos feladatok elvégzése során személyes tapasztalatokat gyűjthessenek, a közös élményeken keresztül megismerjék a fogyatékos emberek mindennapos kihívásait, a speciális élethelyzetükből adódó nehézségeket. 2011 óta minden esztendőben megszervezzük ezt az eseményt, amellyel eddig közel 1800 gyermeket, pedagógusaikat, szüleiket értük el. Évente több mint 70 önkéntessel dolgozunk. A rendezvényről pedig nemcsak a személyes élményt vihetik haza a gyerekek, hanem egy képregénnyel bővített kiadványt is. Mivel tavaly már akkora volt a túljelentkezés, hogy több iskola tanulója kimaradt a projektből, idén kétnaposra tervezzük a rendezvényt. Tavaly a részt vevő pedagógusok fordultak hozzánk azzal, hogy szeretnék, ha a programot valamilyen formában bevinnénk az iskolákba – mesélte örömmel az alpolgármester. – Komoly szervező munkával, a Dél-Budai Tankerületi Központ, a Kézenfogva Alapítvány, a Kelenvölgyi Általános Iskola és az önkormányzat szakembereinek együttműködésével új programot indítunk. Célja, hogy a 6–14 éves iskolás korosztály osztályfőnöki órákon ismerkedhessen meg a fogyatékossággal, a fogyatékos emberekkel, hozzájárulva az előítéletek csökkentéséhez, a társadalmi integrációhoz.

Foglalkoztatás

– A gyermekek szemléletformálásán kívül munkánk lényeges része a megváltozott munkaképességű emberek (mmk) foglalkoztatásának segítése – hangsúlyozta Molnár László. – Alapvetőnek tartjuk, hogy mindenki a képességeinek és képzettségének megfelelő munkát tudjon vállalni, a támogatott foglalkoztatásból a piaciba lépjenek ki az érintettek. Önkormányzatunk önként vállalt feladatai között szerepel a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása, a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül. Itt jelenleg 170 fő mmk státusú személy dolgozik, hivatalunkban pedig szinte minden igazgatóságunkon vannak ilyenek, összesen 12-en. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk érni, szükség volt a civil szolgáltatók munkájára, mind a szemléletformálásban, mind a toborzás, kiválasztás során. 2014-ben Újbudáról indult az a kezdeményezés, amely szerint az önkormányzatok legalább plusz két megváltozott munkaképességű embert vegyenek fel, ennek eredményeképpen mára már 40 önkormányzatnál több mint százan vannak alkalmazásban – tette hozzá.

Vállalkozások támogatása

– Önkormányzatunk segíti azokat a helyi vállalkozásokat is, amelyek mmk státusú munkavállalókat szeretnének foglalkoztatni. Ennek köszönhetően például Újbudán telepedett le a Kockacsoki kézműves csokoládé manufaktúra, ahol autista emberek dolgoznak.

Társadalmi felelősségvállalás

– Esélyek utcája című rendezvényünk szándéka, hogy segítse a kapcsolatteremtést a civil, a vállalati és az önkormányzati szektor között. Közös eseményeink, weboldalunk lehetőséget adnak arra, hogy megismerjük egymás esélyegyenlőségi törekvéseit, a családbarát működést célzó intézkedéseket, ezeket összehangoljuk, valamint közösen gondolkodjunk, és tegyünk lépéseket ennek szélesítése, erősítése érdekében. Eddig 60 civil szervezettel és céggel sikerült már együttműködést kialakítanunk, a program indulása óta pedig több mint tíz közös eseményt szerveztünk. Idén új szakmai programokkal várjuk majd a kerületünkben működő vállalatokat, civil szervezeteket és a lakosságot.

– A világ sokszínű, és kizárólag rajtunk, a hozzáállásunkon múlik, mit és hogyan látunk meg belőle – mondta Molnár László. – 2017-ben továbbra is elkötelezettek vagyunk az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód, a diszkriminációmentesség mellett, az előítéletektől mentes társadalom kialakulásának reményében.